11-03-24

Coffee Prince - INFO

Coffee Prince Store 1 / The First Shop of Coffee Prince (커피프린스 1호점) (2007)

Rész: 17

Műfaj: románc, vígjáték

Tévécsatorna: MBC

A Coffee Prince vitathatatlanul a 2007-es év egyik kultsorozata volt; nem is annyira nézettség szempontjából (bár az is 20% felett volt, ami nem rossz eredmény), vagy nemzetközi siker alapján (az USA-tól Zimbabwén át Izraelig elég sok országban vetítették), mint inkább azért, mert ez az egyik olyan sorozat, amiről a legtöbbet beszéltek, illetve amely a legtöbb rajongót mozgósította. Hogy miért is pontosan, azt annak ellenére sem tudnám megmondani, hogy nekem is az egyik kedvencem lett…

A dráma egy regény adaptációja (Lee Seon Mi: Coffee Prince Store #1). Az alaptörténet ismerős: Go Eun Chan (Yun Eun Hye) egy huszonéves lány, igazi „tomboy” [1], akit szinte mindenki fiúnak hisz első ránézésre. A családja szegény, az apja már meghalt, és lényegében ő tartja el rengeteg részidős munkából háziasszony anyját és még iskolás húgát. Véletlenül megismerkedik az Amerikából éppen hazatérő, igen gazdag Choi Han Kyul-lal (Gong Yu), aki egy élelmiszerláncolat vezetőjének az unokája. A nagymama éppen azt szeretné, hogy lassan harminc éves fia letelepedjen, ezért egyrészt szervezett randikra küldi [2], másrészt rábízza egy igen csak lepukkant kávézó vezetését, ahol a jelenlegi menedzser a nagyi régi alkalmazottja, és mondhatni, barátja. Szóval nekik kettejüknek kell felvirágoztatni a kávézót, ahová jelenleg még véletlenül sem téved be senki. Han Kyul először arra béreli fel Eun Chant, hogy alakítsa a „barátját” a vakrandikon, ezzel elriasztva a reménykedő hölgyeket, majd végül a kávézóba is felveszi. Igen ám, de a kávézóban csak fiúk dolgozhatnak (Coffee Prince, duh), így Eun Chan továbbra is titokban tartja, hogy valójában lány. Persze közben mindketten elkezdenek érdeklődni a másik iránt…

Fontosabb szerepet kap még Han Kyul unokatestvére, a zeneszerző / lemezkiadó Choi Han Sung (Lee Sun Gyun), aki Eun Chant régebb óta ismeri, ugyanis a lány szállítja a tejet a házához, és idővel barátok lesznek. Végig tudja, hogy Eun Chan nőnemű, és eléggé szórakoztatja kuzinja vaksága. De neki is megvan a maga baja, ugyanis Amerikából visszatér régi szerelme, a festő(i) Han Yoo Joo (Chae Jung Ahn), akivel együtt voltak vagy nyolc éven át, de aztán a lány otthagyta egy másik férfi miatt; most azonban szeretne még egy esélyt.

Akiket én személy szerint még nagyon kedveltem, azok a kávézós figurák: mindegyik elég fura a maga módján, mégis nagyon szerethetőek. A kicsit undorító és nemtörődöm menedzser, Hong (Kim Chang Wan) – nem csoda, hogy csődbe ment a kávézója; az öntelt és öntudatos Ha Rim (Kim Dong Wook); Min Yeop, a „gorilla” és Eun Chan arrogáns húgának töretlen hódolója (Lee Un); végül a titokzatos és visszafogott japán gofrikészítő, Sun Ki (Kim Jae Wook) – nélkülük nem lett volna olyan a sorozat, amilyen.

És hogy mitől lett ekkora siker? Van pár dolog, amit tudnék említeni, például a színészi játék: Yun Eun Hye meg is kapta érte a 2007-es év egyik legrangosabb díját, de Gong Yu is nagyon alakít, akárcsak a mellékszereplők nagy része. Ugyanígy kiemelhetném a háttérzenét, ami az egyik legjobb, amit hallottam. De ami engem megfogott, az legfőképp a sorozat hangulata. Nem nagyon vicces, mint mondjuk a Hong-nővérek sorozatai, mégis szórakoztató. Jóval érdekesebbek és kevésbé triviálisak a kapcsolatok, mint sok más kdrámában – főleg a második párosé. Itt nem csak vígjátékelem, hogy Han Kyul azt hiszi, Eun Chan fiú (mint mondjuk Jeremy esetében a You’re Beautifulban), hanem tényleg belemennek, hogy vajon mégis mit tud ezzel kezdeni, hogyan oldja meg a helyzetet. És benne van a sorozatban az is, hogy utána mi lesz velük, nem fejezik be, mondhatni, a nagyjelenetnél. Mivel engem alapvetően érdekelnek a karakterek közötti viszonyok (jobban, mint a történet), ezért számomra nagyon érdekes volt végig.

Meg tudom érteni, ha valaki felett elmegy ez a sorozat annyival, hogy „aranyos, jól kivitelezett, de semmi különös”; ugyanakkor örülök, hogy nekem ennél többet adott. Egy próbát mindenképp megér, mert azért nagy csalódást valószínűleg senkinek sem fog okozni. :)


[1] Fiús lány.

[2] Koreában elterjedt formája a gyerekek kiházasításának.

11-03-03

Dream High - INFO

Dream High (드림하이) (2011)

Rész: 16

Műfaj: dráma, iskolai, románc, vígjáték, zenés

Tévécsatorna: KBS2

Ez talán az első olyan sorozat, amit folyamatosan figyelemmel követtem: olvastam róla híreket, mielőtt elkezdték vetíteni, és a koreaihoz képest egy nap késéssel meg is néztem az összes részt. Nem bántam meg: egy meglepően ötletes, jól kitalált sorozat volt remek befejezéssel, és minden hibája ellenére csak örülni tudok, ha az idei összes sorozat, amit megnézek, lesz ilyen jó.

Már az első részt nagy várakozás előzte meg, tekintve a sorozat kísérleti jellegét: egyre növekvő trend ugyan Koreában is, hogy idolokat szerepeltetnek egy-egy sorozatban, de most először gyakorlatilag rájuk épült egy egész történet. Érthető, hogy sokan szkeptikusan fogadták ezt a hírt, ti. jellemzően ők szoktak lenni a gyenge láncszem. Ugyanakkor a kpop-rajongók tömegeivel ügyesen hizlalták a nézőtábort, és persze az is segített, hogy a sorozat producere Bae Yong Joon (aka Yonsama), aki szerepelt is az első néhány részben. (Meg kell mondjam, ő volt a leggyengébb láncszem, de ezt inkább hagyjuk.) A hat főszereplő diák közül öt idol négy különböző bandából, az egyik tanár a valóságban dalszerző és lemezkiadó (és nem mellesleg az egyik bandának, illetve a sorozatnak is a producere), valamint több híres médiaszemélyiség is kapott néhány perces jelenetet a sorozatban, pl. Kim Hyun Joong (zenészként SS501; mint színész: Boys Before Flowers, Playful Kiss), aki történetesen saját magát alakította. :) Egy ilyen katyvasz után a többség valami szórakoztatóan rosszra számított, ehhez képest… Na de nézzük a történetet!

2018-ban járunk, és Amerikában éppen a Grammy-díjat adják át,  amit valószínűleg – első ízben – egy dél-koreai, K fog megkapni. A híreket izgatottan mondják be a koreai tévében, és látjuk, amint az öltözőjében K az asztalára tesz egy hat középiskolás diákot ábrázoló fényképet egy nyaklánc mellé. Magát az énekest nem látjuk, épp csak a kezét. Majd ugrunk Jung Ha Myungra (Bae Yong Joon), akinek egy riporter felteszi a kérdést, ugyanarra a fényképre mutatva:

Riporter: Ez valóban K diákkorában?
Igazgató: Igen, amikor még nálunk tanult. Úgy nyolc éve készülhetett?
R: Mondhatjuk, hogy valójában Ön az, aki megteremtette K-t. Tudta már abban a pillanatban, amikor meglátta? Hogy ez a gyerek annyira nagyszerű, hogy egy nap híres világsztár lesz?
I: Sejtettem ugyan, de nem én voltam, aki megteremtette őt.
R: Ugyan, csak szerénykedik… Egy interjúban K azt mondta, Ön adta neki a kezdőlökést.
I: Ugye tudja, mi az a kezdőlökés?
R: Az első ütés, ami szétszórja az egy helyre tömörült golyókat.
I: Igen, a játék ezzel az ütéssel kezdődik. De ami igazán nagyszerű benne, az az, hogy még ha ugyanakkora erővel és ugyanolyan szögből is ütöd meg a golyókat, mégis mindig máshogy szóródnak szét… Abban a pillanatban, amint az első ütés megtörtént, a játék már nincs az én kezemben többé, és innentől a golyók harcává válik. Hogy hogyan fognak ütközni és merre mennek majd tovább - ezt én sem tudtam megjósolni.

Ezalatt a hangulatos felvezetés alatt már villanásokat látunk a főszereplőkről, majd ugrunk a jelenbe, ahol szép lassan megismerkedünk a képen látható hat diákkal. Hogyan kerülnek a Kirin nevű iskolába, ami kvázi egy popsztárképző; ott milyen viszontagságaik vannak; hogyan jönnek ki egymással és a tanáraikkal – szóval igazi iskolás sorozat indul be, hozzátéve a rengeteg zenés részt (iskolai versenyek, debütálás, tesztek), valamint az állandó találgatást, ki is lesz végül K. És akkor a jelöltek:

Go Hye Mi (Suzy; Miss A) egy nagyképű és agresszív lány egy gazdag családból. Álma, hogy operaénekesnő lehessen (meg is van hozzá a tehetsége), és mélységesen megveti a popzenét. Azonban úgy alakul az élete apja adóssága miatt, hogy gyakorlatilag egyedül marad a kishúgával, és az adóbehajtó jobb híján a gyors haszon reményében utasítja, menjen a Kirinbe, debütáljon minél hamarabb, és fizesse vissza a pénzt… Ez azonban nem lesz egyszerű, mert a felvételin nem megy át, pont a hozzáállása miatt. Végül kap még egy esélyt: őt és két társát soron kívül felveszik, mert valamiért az igazgató felfigyelt rájuk; ehhez csak annyit kell tennie, hogy rábeszélje a másik két diákot, és elfogadja annak a tanárnak a segítségét, akit egyébként szívből gyűlöl...

Hyun Si Hyuk / Jin Guk (Taecyeon; 2PM) egy tehetséges táncos / utcai bajkeverő. Az apja egy ismert politikus, aki igyekszik fia létezését titokban tartani, nehogy az megártson a karrierjének, ugyanis Jin Guk házasságon kívüli gyerek. Az anyja már nem él. Először elmenekül a felvételiről, és sokáig habozik, hogy a később felmerülő lehetőséget elfogadja, de végül úgy dönt, megpróbálja megvalósítani az álmait. Csendes, visszafogott, igazi gentleman.

Sam Dong (Kim Soo-Hyun) egy végtelenül egyszerű és jóhiszemű falusi gyerek, aki az anyjával lakik, és titkolja előtte, hogy szeret énekelni. Hogy miért? Ennek is megvan a maga oka… Aztán egyszer csak megjelenik egy furán agresszív lány Szöulból, aki megpróbálja rábeszélni őt arra, hogy iratkozzon be egy Kirin nevű iskolába; és innentől szegény Sam Dong élete fenekestől felfordul…

Yoon Baek Hee (Ham Eunjung; T-ara) Hye Mi legjobb – és tulajdonképpen egyetlen – barátnője, gyakorlatilag a követője. Nagyon megörül, mikor megtudja, hogy példaképe végül a Kirinbe felvételizik, mert oda van esélye neki is bejutni. A felvételin azonban nagyot csalódik barátjában, és innentől kezdve riválisok lesznek… Az iskolaigazgatótól a felvételin megkapja az állítólag szerencsét hozó K-nyakláncot, (ugyanazt, amelyet K öltözőjében láttunk) amely aztán többször gazdát cserél.

Jason (Wooyoung; 2PM) egy amerikai diák, aki nagyon tehetséges táncos, de nem túl ambiciózus és kitartó. Hamar az iskola egyik legfelkapottabb diákja lesz: udvarias, jóképű, sármos; ő debütál az egyik leghamarabb. Ugyanakkor nem túl megbízható, és nehezen dolgozik együtt másokkal. Számára a tánc csak szórakozás.

Kim Pil Suk (IU) gyönyörűen énekel és ügyesen gitározik, de mivel nem túl csinos és magabiztos, senki nem veszi komolyan, mint potenciális kpopsztár. Nagyon jólelkű, kedves és romantikus, de falánk és nincs elég önbizalma (már a felvételin is csak kosztümben hajlandó énekelni).

A sorozat nagyon ügyesen szövi össze a hat szereplő életét, és nem igazán koncentrál kizárólag egyikükre sem. Az első néhány rész, amíg mindegyikük be nem kerül az iskolába, kicsit lassabb, de utána mondhatni tökéletes a tempó. Sam Dong színésze zseniális, akárcsak az egyik tanáré: ők ketten teljesen elfeledtetik az emberrel, hogy bizony az öt énekes azért nem annyira üt át (bár nem is kifejezetten rosszak). Az énekes-táncos részek viszont nagyon jók, akárcsak a történet és a szereplők változása az egy-másfél év alatt, amit végigkövetünk. Külön plusz a rengeteg random poén és paródia: animékre (Candy Candy többször előkerült); sorozatokra (a Boys Before Flowers-paródián le kellett állítanom a videót, annyira kiütött); és főleg kpopra, amiből én ugyan nem sokat vettem észre, de amit igen, az nagyon ott volt.

És végül érdekességként pár klip az idoloktól:

IU – MIA (egy lírai ballada: a lány az alvilágba megy, hogy még egyszer meglátogassa halott kedvesét)
http://www.youtube.com/watch?v=Ww_0OfSKtok

IU – Marshmallow (totális kultúrsokk számomra, elsőre le kellett állítanom…) http://www.youtube.com/watch?v=BXUYOfaFssY&feature=related

IU Stinget énekel (rengeteg videót lehet róla találni, ahol híres számokat ad elő, és sokszor gitározik is hozzá; azt hiszem, eléggé ráírták Pil Sok szerepét)
http://www.youtube.com/watch?v=Mt_r7_88EHA

2PM – I’ll Be Back (egy újabb számuk, elméletileg nagyon sikeres volt)
http://www.youtube.com/watch?v=jMdofhj9WKU

2PM – Without You (szintén egy listavezető számuk)
http://www.youtube.com/watch?v=pB4920B2l5g

/ők egyébként tényleg nagyon híresek Koreában, sőt Japánban is/

T-ara - Why Are You Being Like This? (egy szám az újabb albumukról) http://www.youtube.com/watch?v=uHsnkwr9wM0

Miss A – Bad Girl Good Girl (valahol mókás, hogy komolyabb csókjelenete pl. nem lehet ennek a lánynak, mert csak 16 éves, közben meg így táncol) http://www.youtube.com/watch?v=1RCYNBCsWuo&feature=related

11-02-13

The Reputable Family - INFO

The Reputable Family (名家) (2010)
Rész:16
Műfaj: történelmi
TV csatorna: KBS
Főszereplők: Cha In-Pyo, Han Go Eun, Jung Dong Hwan, Kim Sung Min

The Reputable Family

A sorozat egy befolyásos nemesi klánról, a Choe klánról, szól, akik több évszázadon keresztül meghatározták a Joseon Korea belpolitikáját és gazdaságát. A történet egy fiatal nemes, Choe Gukson, életútján keresztül mutatja be a kor erkölcsi kódexét és társadalmi viszonyait.

Injo király uralma alatt a mandzsuk betörnek Koreába, a félsziget déli részét elárasztják a menekültek. A Gyeongju környékén élő Choe klán családjainak egyike megnyitja magtárát, és a kilátástalan helyzetben lévőket melegétellel eteti a legnyomorúságosabb időkben. A család öreg és bölcs feje, Choi Jin-Rip, szeretné szilárd erkölcsű és minden embert értékesnek látó fiatalemberré nevelni kis unokáját Guksont, ebben a kaotikus és erkölcsileg romlott közegben. A kisfiú jó indulatú ám éretlensége miatt sok társát alázza meg, ezekért pedig nagyapja szigorúan megbünteti. A mandzsuk folyamatos előre nyomulása miatt a Choe klán hadainak élén a nagyapának egy reménytelen csatában kell meghalnia a királyért. Az alkalmat kihasználva a Choe család hűtlen szolgálója át akarja venni a hatalmat a Choe vagyon felett, ám Gukson talpra esetsége és hűséges barátai segítségével ezt megakadályozza és a becstelen Kim Ja-Chun-t száműzi családjával együtt.


Idővel hazatér Gukson apja és átveszi a családfő szerepét, ám ez a férfi a kialakult helyzettel nem igazán tud megbirkózni, és a nép etetése miatt elszegényedett család, egyre kilátástalanabb anyagi helyzetbe kerül. A fiatalemberré érett Gukson, ahelyett hogy nemesi ifjakhoz hasonlóan hivatalnoki vizsgáira készülne, titokban napszámosként robotol alacsonyszármazású barátjával, hogy beszerezhesse beteg édesanyja gyógyszereit. Ám amint ez kiderül, édesapja eltiltja a munkától, és tanulásra kötelezi. Az édesanyja szenvedését elviselni nem bíró Gukson a gyors nyereség reményében szerencsejátékba kezd és elveszti minden keservesen megszerzett pénzét, ráadásul bajba is keveri magát, ám a bajból egy rejtélyes idegen kihúzza. Miután a szimpatikus, idegennek testi épségéért és anyagi segítségéért cserébe is lekötelezi magát az különös kéréssel áll elő, Guksont egy rablásba kényszeríti. Guksont a családi befolyás megkíméli a büntetéstől, ám képtelen otthon maradni, meghunyászkodni és továbbra is édesanyja betegségével együtt élni, felkerekedik és elmegy szerencsét próbálni hűséges barátjával Hanyangba. A fővárosba érve a piaci kofák pillanatok alatt kicsalják a jóhiszemű vidéki fiatalból az összes maradék pénzét…


Ez a sorozat érintett meg talán a leginkább mindközül, amit eddig láttam. A „Chilwu the Greatest”-tel egy időben játszódik, ám a kor alapvető kérdéseit szerintem összehasonlíthatatlanul mélyebben boncolgatja. Ez egy „adalékmentes” sorozat, ami csak és kizárólag a szereplők jellemfejlődésére és az érdemi történetre korlátozódik, és mellőzi a szerelmi civakodást, a töltelék poénokat, funkciótlan mellékszereplőket, mindent, amitől egy sorozat számomra lassúvá és elcsépeltté válik. Emlékszem, hogy az asianmediawiki-n mindössze egy kommentet írtak hozzá, (amit azért jó, hogy leírtak, mert amúgy más érdemit nem nagyon írtak róla sehol) „One of the best Korean movie I ever watched teaching a lot about values and principles. The generation today should watch this.” 200%-ban egyetértek a kommentelővel. Amúgy mivel eléggé filler-mentes nagyon könnyen nézhető, végig elég fordulatos, intenzív, tanulságos és nagyon megindító. Ha csak egyet néznétek meg az ajánlottak között, legyen ez az!

11-02-12

My Girlfriend is a Gumiho - INFO

My Girlfriend is a Gumiho (내 여자친구는 구미호) (2010)

Rész: 16

Műfaj: fantasy, románc, vígjáték

Tévécsatorna: SBS

A gumiho, azaz kilencfarkú róka a koreai mitológia egyik jellegzetes teremtménye. Eredete Kínába nyúlik vissza, és Japánban is megtalálható. Szemben azonban a kínai és a japán mondavilággal, a koreai gumiho szinte mindig gonosz: egy gyönyörű nő alakját felölteni képes róka, aki emberi szíven vagy májon él, és ártatlan férfiakat csábít el. Akit esetleg kicsit bővebben érdekel a téma, illetve a kulturális-társadalmi értelmezése a mítosznak, és tud angolul, annak szívből ajánlom ezt a rövid cikket: http://www.dramabeans.com/2010/08/pop-culture-gumiho/

A sztori kezdete bele is illik egy tipikus gumihós történetbe: némi nézeteltérés támad az elkényeztetett Dae-woong (Lee Seung Ki) és gazdag nagypapája között (a fiú a tandíjat inkább egy motorra költötte), mire nagypapi elrángatja unokáját egy szigorúbb iskolába. Igen ám, de hősünk útközben megszökik, és estére egy szentélyhez tartozó paplakban szerez szállást. Késő este telefonálni indul, és térerőt keresve megközelíti a varázslatos tájon fekvő szentélyt. A telefon lemerülőben; Dae-woong fejből nem tudja a számot pontosan, és össze-vissza tárcsáz; mígnem valaki végre felveszi… Itt enyhén horrorfilmre emlékeztető jelenetek következnek, melynek során a szentély egy festményében foglyul ejtett gumiho ráveszi a teljesen megrettent fiatalembert, hogy a képen rajzoljon az ártalmatlannak tűnő rókának pontosan kilenc farkat. A feladatot még épp időben teljesíti is (közben a pap már rosszat sejtve közeledik): kitör a vihar, Dae-woong fejvesztve menekül az erdőbe, megcsúszik, elesik, komolyabban megsérül és elveszíti az eszméletét…

Reggel Gu Mi-ho (Shin Min Ah) ébreszti, aki először kedves és megértő a fiúval, azonban meglehetősen rosszul esik neki, hogy Dae-woong egy szót sem hisz el a történetéből, majd ráadásul ott is hagyja. Ezért utána ered, hogy visszaszerezze az erejének egy jó részét tartalmazó füzért, amit azért adott oda a fiúnak, mikor az ájultan hevert, hogy ne haljon meg. Újabb horrorisztikus jelenetek következnek Dae-woong iskolájának tornatermében (ott kapott egyelőre szállást, hiszen haza nem mehet), Mi-ho bebizonyítja, hogy ő igenis gumiho és haragjában visszaveszi a füzért, de a haldokló fiú láttán meggondolja magát, hiszen mégiscsak hálás neki egy kicsit. Végül mindkét félnek előnyös megállapodást kötnek: a füzér Dae-woongban marad, amíg meg nem gyógyul, ő pedig addig mindent megtesz azért, hogy Mi-ho feneketlen étvágyát kielégítse, valamint többé-kevésbé bevezesse az emberek világába. Cserébe Mi-ho nem eszi meg. Talán.

Ezzel kezdetét is veszi a fiatalok kalandos története. Már az első részben Mi-ho nyomába ered a szintén nem ember Park Dong Joo (No Min Woo), aki először úgy tűnik, vadászik a lányra, de aztán kiderül, hogy inkább saját fájdalmas múltjától szeretne szabadulni. Végül még segít is Mi-hónak, hogy emberré válhasson, azonban néhány apróságot elfelejt neki elmondani a procedúráról… Szintén akadályozza a fiatalok kapcsolatának elmélyülését Eun Hye In (Park Soo Jin), Dae-woong rajongásának tárgya, aki rossz éven veszi, hogy hűséges hódolója egy másik lánnyal tölti ideje java részét. Közben komoly harcok folynak bizonyos filmes szerepekért (az iskola, ahova Dae-woongék járnak, kb. egy akciófilmhős-képző), miközben a filmrendező/iskolaigazgató és Dae-woong vénlány anyósa igazi vígjátékba illő románcba keverednek.


A történet végig izgalmas, pörgős, és sosem kell sokáig várni egy-egy feledhetetlenül komikus jelenetre. Bár a sorozat talán kicsit melodramatikusabb, mint a Hong-nővérek (You’re Beautiful, My Girl stb.) egyéb munkái, mégis az egyik legjobb vígjátéknak mondanám, amit eddig láttam. Rengeteg a parodisztikus elem, lett légyen szó akár a tipikus sorozatklisékről, akár a kínai wuxiákról; tele van humoros utalásokkal, allúziókkal (egy jó részét észre sem vettem volna, ha nem olvasok recapet a részekről), és nagyon jók a humoros mellékszereplők.

De ami a fordulatos történetnél és a humornál is jobban tetszett, az a két főszereplő volt. Nagyon eltalált mindkét karakter: az először kicsit béna, elkényeztetett, megbízhatatlan, némileg éretlen Dae-woong éppúgy, mint a világra optimistán és kitörő lelkesedéssel rácsodálkozó, néhol naiv, néhol igenis érett és manipulatív nőként viselkedő, de alapvetően jóindulatú Mi-ho. Tetszik, hogy a jellemfejlődésük is teljesen hihető volt – ezzel időnként szokott problémám lenni a koreai sorozatokban. A két színész játékát is csak dicsérni tudom.

Az egyetlen, ami nekem nem tetszett, az a kicsit sok és fárasztó helyzetkomikum, illetve néha vulgáris humor, de azt hiszem, ez egyéni preferencia kérdése. Mindezzel együtt az egyik abszolút kedvenc koreai drámám.

11-02-06

Sungkyunkwan Scandal - INFO

Sungkyunkwan Scandal (성균관 스캔들) (2010)

Rész: 20

Műfaj: történelmi, románc, vígjáték

Tévécsatorna: KBS2

A sorozat a Joseon-kor vége felé játszódik, Jeongjo király uralkodása alatt, és egy regény alapján készült. Bár támaszkodik történelmi tényekre, alapvetően egy „fusion sageuk”, azaz más műfajjal (jelen esetben vígjátékkal) keverik a történelmi műfaj jellemző kellékeit.

Kim Yoon Hee (Park Min Young) egy elszegényedett és eladósodott család leánygyermeke: mivel öccse súlyos beteg, apja pedig már nem él, ő a család egyetlen reménye arra, hogy kifizessék adósságukat. A leginkább magától értetődő megoldás az, ha eladják őt, és így törlesztik a pénzt. Hogy ezt elkerülje, a különlegesen tehetséges Yoon Hee napközben fiúnak öltözve keresi a kenyerét egy könyvesboltban, ahol leginkább a Sungkyunkwan Egyetem diákjainak írja meg a házi feladatait, illetve könyveket másol kevesebb tehetséggel megáldott, ám jómódú tanoncoknak. Főnöke egyik nap illegális munkával bízza meg: menjen el egy másik diák helyett vizsgázni. (Akkoriban ez, illetve a csalás egyéb formái elég rendszeresek lehettek: ezt elég mókásan be is mutatja a sorozat.) Először nemet mond, ugyanis komoly következményei lehetnek, ha rajtakapják. Azonban otthon az várja, hogy felforgatták a házukat a pénzt követelve… A miniszter pedig, akinek tartoznak, közli, hogy néhány nap múlva érte küld egy gyaloghintót: készüljön arra, hogy a második felesége lesz. Yoon Hee érthető módon nem repes az örömtől, és végül mégis elfogadja a munkát, amivel gyorsan tud viszonylag sok pénzt keresni. A helyszínen azonban rossz emberhez megy oda, aki rögtön hívja is az őröket, és látszólag nem hatja meg Yoon Hee könyörgése, hogy mindezt a családja miatt teszi. Végül a lány megússza ugyan, hogy elkapják, de a pénzt sem kapja meg, ráadásul a fiatalember, aki rajtakapta, égre-földre keresi… Először úgy tűnik, azért, hogy megbüntesse, de végül kiderül, hogy cselesen rá akarja venni Yoon Hee-t arra, hogy felvételizzen a Sungkyunkwan Egyetemre, amit elég furfangosan végül el is ér. Mivel az egyetem diákjai ingyen kapnak gyógyszert, valamint némi pénzt is, Yoon Hee rááll arra, hogy a bentlakásos, elit iskola növendéke legyen. Ahol, ha kiderülne, hogy ő nő, rögtön kivégeznék…

Lee Sun Joon (Micky Park Yoochun) az egyik legbefolyásosabb miniszter, az éppen hatalmon lévő Noron frakció vezetőjének fia. Rendkívüli módon ragaszkodik a szabályokhoz, már-már naiv és idegesítő módon becsületes és arrogáns. Nem igazán veszi észre, hogy ezt a viselkedést csak azért engedheti meg magának, mert az apja miatt mindenki úgyis meghajol előtte. Mindenhol azonnal feltűnik, tekintve, hogy ha valami nem úgy történik, ahogy szerinte kellene, azonnal kiáll az igaza mellett. Barátai sincsenek egészen addig, míg a vizsgán fel nem tűnik neki Yoon Hee, aki a maga módján „beszól neki” (miután a vizsgán fel akarta adni, de megúszta, Lee Sun Joon ruhájára írja le roppant költőien megfogalmazott véleményét az arrogáns viselkedéséről, és hogy miért lesz alkalmatlan hivatalnoknak, amivel nyilvánosan nevetségessé teszi). Ezután Lee Sun Joon eltökéli magában, hogy egy ilyen tehetséges embert nem szabad veszni hagyni, és ha a szegénysége miatt nem jut be az egyetemre, illetve azért nem tud majd pozíciót szerezni, akkor egy ilyen országot ő sem akar szolgálni. Be akarja bizonyítani Yoon Hee-nek és talán leginkább saját magának, hogy Joseon nem az a korrupt ország, amilyennek a lány gondolja, és nem csak az számít, ki milyen ügyesen taktikázik és kik a szülei.

Persze az élet nem ilyen egyszerű: Lee Sun Joon már azelőtt kivívja a diáktanács vezetőjének ellenszenvét, mielőtt egyáltalán felvennék… Ha In Soo (Jun Tae Soo) a hadügyminiszternek, a Noron frakció második emberének a fia, és egészen más elképzelései vannak arról, hogyan kellene folynia a dolgoknak az iskolában, mint a két főhősnek, így aztán folyamatosan keresztbe tesz nekik, és mindent megtesz, hogy megszabaduljon tőlük.

Idővel Lee Sun Joonhoz és Yoon Hee-hez csapódik Moon Jae Shin (Yoo Ah In), a zabolátlan felsőbb éves, aki szintén a szobatársuk, illetve Goo Yong Ha (Song Joong Ki), a tipikus nőcsábász  karakter, aki már akkor sejti, hogy Yoon Hee lány, amikor az még csak a könyvesboltban dolgozik, és folyamatosan próbálja lebuktatni. Így lesznek a híres és hírhedt Jalgeum Kvartett (kis F4-utalás, aki ismerős Hana Yori Dango/Boys Before Flowers-vonalon). Persze mindegyik szereplőnek megvan a maga kis titka, amit szeretnének meg is őrizni…

A négy főszereplő történetével párhuzamosan fut egy politikai szál is, amely kb. az utolsó négy részben fonódik össze a diákokéval. (Ez a rész egy szerepjátékos kalandra emlékeztet: a megbízó, jelen esetben a király, kiadja a küldetést, a két intelligens karakter könyvtárba megy, nyomoz és kódot fejt, a sármos és ravasz szereplő megvesztegeti a megfelelő embereket, illetve információkat szerez a gisaengektől [1], a harcos pedig verekszik.)  Fény derül arra, ki volt valójában Yoon Hee apja és miért gyilkolták meg, akárcsak Moon Jae Shin bátyját; vagy hogy miért fél annyira a Noron frakció egy bizonyos dokumentum előkerülésétől.

Érdekes ez a része is a sorozatnak, főleg az utolsó részekben, de számomra sokkal lebilincselőbbek voltak a normál iskolai jelenetek. Itt jegyezném meg, hogy gyönyörű volt a díszlet és szép a táj, valamint nagyon kellemes, nem túl feltűnő a sorozat háttérzenéje. Elég gyors sebességgel bontakozik ki a történet; nincsenek hosszú lelkizések és félreértések, leszámítva persze azt, hogy Yoon Hee-t sokáig fiúnak hiszik. Az eddig látott „lány fiúnak öltözik” sorozatokhoz képest itt egy új dimenziót adott a témának az, hogy ebben a világban élet-halál kérdése a titok megőrzése. Mint női néző, értékeltem, hogy Yoon Hee mennyire belevaló, és milyen simán lesöpör szinte mindenkit. Végül külön pluszpont az állandó konfuciánus bölcsességekért és azok megjelenéséért a levegőben kínai írásjegyekkel, nagyon illett az egyetemista hangulathoz.

Negatívum: időnként elsiették a történetet; valószínűleg 22-24 résszel jobb lett volna a sorozat. Nem minden drámai lehetőséget aknáztak ki, és néhány probléma túl gyorsan megoldódott, vagy máskor nem éltek egy-két érdekes karakterben rejtőző lehetőséggel. Az utolsó 5 percet pedig szerintem kár volt odarakni… Ezenkívül alapvetően nagyon optimista a történet, de ez talán nem is baj. :)

Több helyről olvastam/hallottam, hogy szülők és gyerekek együtt nézték ezt a sorozatot. Meg tudom érteni, miért: vidám, lendületes és addiktív, szép tájakkal, szép zenével, könnyed hangvétellel, fordulatos történettel, nagyon jól kitalált és szerethető négy főszereplővel. Messze az ő barátságuk a sorozat fénypontja.



[1] Kb. a gésa koreai megfelelője; elsősorban nemeseket szórakoztató hölgyek.

06-12-11

Yamato Nadeshiko – 2.rész

Yamato Nadeshiko – 2.rész

Sakurako meghívatja magát a gazdag házba, amiről azt hiszi, hogy Osukeé. Mielőtt belépnének megjelenik Higashijujo san és elviszi Sakurakot Osuke nagy-NAGY szerencséjére. A feldúlt Higashijujo san, aki amúgy egy gazdag kórházban dolgozó orvos aminek amúgy az édesapja a tulajdonosa, felelőségre vonja Sakurakot, hogy ez a férfi miatt utasotta-e el, és hogy miért? Sakurako csak annyit tud mondani, hogy Osukének van valamije ami számára nagyon fontos, egy tű...

Szokás szerint Sakuma házában tartják a palik a kupaktanácsukat. Kasuyaéknak majdnem leesik az álluk amikor megtudják, hogy Osukéék már a csókig eljutottak. Sakuma bánja, hogy elvitte a goukonra, és megpróbálja rábeszélni barátját, hogy minél hamarabb mondja meg az igazat a nőnek az anyagi helyzetéről. mert a végén nagyon porul fog járni.

Sakurako a másnapi út előtt lefixál egy újabb randit Osukével. Nami Hanbusaval, a fiatalabb orvossal, beszélne meg találkozót, de ő tényleg őszintén szimpatizál is a férfival nem csak a pénztárcájával. Hanabusa sensei sajnos nem igazán ér rá, így bánatában Nami Kasuyát hívja fel, aki természetesen tud a csinos stewardessre szakítani egy kis időt. Wakaba pedig Sakuma senseit kéri meg rá, hogy újraszervezze össze a goukont ugyanazzal a résztvevőkkel. Utána repülnek is Londonba. Sakurako éjt nappallá téve vásárol, hogy összeállítsa magának a tökéletes megjelenést.

Hazaérve Japánba, mindenkire mozgalmas este vár. Osuke szerencsétlenségére szabad kezet ad Sakurakonak az étterem kiválasztásában, természetes a nő választása egy luxusétteremre esik, ahol amúgy Osuket mint beszállítót is merik a konyhán. Micsoda meglepetés, hogy Higashijujo san is épp ebben az étteremben költi el aznapi vacsoráját egy előkelő társasággal. Megkérdezi Osukét, hogy ugyan melyik
egyetemen végzett, erre Osuke mondd egyet találomra, és mik vannak, éppen itt vacsorázik az egyetem egyik professzora is. Osuke szívrohamot kap, hogy most tutira lebukik, de szerencséjére a prof hulla részeg és valakit fel vél fedezni benne. Ezután Osuke egy kis sebészi precizségű hal preparálással illusztrálja is orvosi képességeit, így mindenkinek elszáll a maradék kétsége is orvosi mivoltjával kapcsolatban. Higashijujo san veszteségét beismerve porig alázva hagyná el a terepet, amikor véletlenül elkap valamit a személyzet beszélgetéséből... megtudja hogy Osuke valójában a Uohara nevű halbolt tulajdonosa.
Időközben a többi stewardess is megtudja, hogy Osuke valójában nem orvos, és óva intik a barátait, attól hogy Sakurakonak bármi ebből a fülébe jusson, nem mintha nem tudná mindenki, hogy hosszútávon így is úgy is ki fog derülni... Sakuma azonnal a házába rendeli Osukéjéket. Megint csak inti a nőtől a barátját, de ő már annyira szerelmes, hogy nem igazán hallgat rá. Mariko a felesége egész máshogy látja a helyzetet. Ő kedves, jóravaló teremtésnek látja Sakurakot aki nem haddja ott Osukét akkor se, ha megtudja az igazat.(?!) Ő biztatja, hogy csak legyen őszinte és minden rendben lesz.
Hazafele menet Sakurako és Osuke bemásznak egy szép parkba, ahol van egy nagy csónakoázó tó. Beeveznek és közben Osuke valami bonyolult matematikai fejtegetésbe kezdd amitől Sakurako elalszik. Amikor felkel hirtelen nem tudja, hogy hol van, és ijedtében felborítja a csónakot. Itt egy újabb csók jön,
egész más mint az első... Hajnalodik már, Osuke inkább hazakiséri Sakurakot nehogy megfázzon.

Másnap Higashijujo san elhívja Sakurakot, hogy beszélni szeretne vele... Osukéról. A nő meg is jelenik a megbeszélt idő ponton, bár el nem tudja képzelni, hogy mi érdekeset mondhat neki a férfi. Egyáltalán nem is hisz neki amikor az közli vele, hogy Osuke csak egy halárus, de elbizonytalanodik, amikor a halbolt nevét és címét is megadja. Közben Wakaba, akinek szintén Osuke szimpatiku elmegy megnézni az Uoharat, és nagyon tetszik neki amit lát, az kedves, egyszerű és okos férfi. Amikor Osuke észreveszi, gyorsan vesz egy kis halat és elsiet, de megigéri, hogy nem mondd semmit Sakurakonak... valójában nem is kell, mert Sakurako is felkeresi az Uoharat és a saját szemével láthatja, hogy ki is valójában az ő gazdag orvosa O_O Osuke szeretné megmagyarázni a viselkedését, de Sakurako valójában nem ekkor már nem is hallja a szavait. Annyit mond hogy „Megutáltalak, viszontlátásra” és faképnál hagyja a kétségbe esett férfit.

*************************************************

Én itt még amúgy egészen meg is tudom érteni Sakurakot, azért Osuke tényleg brutális hazugságokat hordott neki össze, amire semmi sem mentség...

06-12-09

Orange Days - 1.rész

Orange Days - 1.rész

Kai Yuuki utolsó éves az egyetemen szociális gondozó - pszichológus szakon és állandó stresszben él. Már alig 1 éve van hátra, hogy kilépjen a nagybetűs Életbe és még mindig nem talált munkát magának!Állásinterjúról állásinterjúra jár, ahol rendszerint elbűvöli a hallgatóságot jó megjelenésével, udvariasságával és szellemességével, valami miatt azonban mégis mindenhonnan elutasítják. Talán elsősorban nem is a pénzhiány motiválja, hanem a félelem attól, hogy megreked a gondtalan egyetemista fiatalok és a hajlongó sarariman1 - ek között félúton, egyik csoporthoz sem tartozva.

Történetünk kezdetén is éppen egy ilyen interjú után ballag az egyetem felé meglehetősen lehangoltan, mikor véletlenül összefut egyik legjobb barátjával, Keitaval, aki igyekszik lelket önteni belé. Elválóban egy csodaszép, érett narancsot passzol oda neki, hogy emlékeztesse arra, milyen szépek is - vagy inkább milyen szépeknek is kellene lenniük - az egyetem utolsó, mézédes, felhőtlen napjainak.

Kai Keita szavain tűnődve sétál a kampusz felé, amikor egy gyönyörűen hegedülő lányra lesz figyelmes. Teljesen a hegedűszó - vagy talán a hegedűs? - hatása alá kerül, így kissé zavarba jön, mikor a vöröshajú szépség dacosan kinyújtott kézzel követeli tőle fizetségét a műsorért. Illemtudóan kotorászik ugyan egy sort a zsebében, de mikor nem talál egy yent sem, hirtelen ötlettől vezérelve a narancsot nyújtja pénz helyett.A lány szóhoz sem tud jutni a meglepetéstől - vagy talán a felháborodástól? Ekkor hirtelen mellette terem egy srác, aki azonnal félreérthetetlenül Kai tudtára adja, hogy nem kívánatos személy.

Kai ezért sietve az egyetem felé veszi útját, ahol megismerhetjük Kai és Keita triumvirátusának utolsó tagát, Shouheit, aki - mint mindig - most is egy rágógumiként tapadó exbarátnőjétől igyekszik megszabadulni.

A közelben a hegedűs lány, Sae, éppen szeretett hangszerén igyekszik lehetőleg minél drágábban túladni. S hogy ki a vevő? A korábban már megismert barátságtalan idegen.

Nem sokkal később az egyetemi jelbeszéd órába is bepillanthatunk, amit Kai csinos barátnője, Maho tart nagy lelkesedéssel. Bár ők ketten látszólag az ideális barát és barátnő, azért persze mint minden párnak, nekik is vannak problémáik...

Kai másnap látja újra Saet miközben éppen az álláshirdetéseket futja át, de a lány szemtelenül elengedi a füle mellett minden érdeklődő kérdését. Ez kicsit fel is dühíti a srácot, aki miközben elsiet az órájára, véletlenül elejti az amulettet, amit Mahotol kapott előző este. Sae ugyan utánaszalad, de már nem tudja utolérni.Miközben a lépcsőn guggolva szemléli az omamorit2, megjelenik Sae legjobb barátnője Akane, s végre megérthetjük a hercegnő szótlanságának okát: Sae sajnos nem hall, csak jelbeszéddel képes kommunikálni.

Az egyik órán Keita szokása szerint amiatt fűzi két barátját, hogy intézzenek el neki egy randevút ki tudja hanyadik "élete szerelmével". Cserébe segít Shouheinek megszabadulni a korábban megismert cicababától, így az alku megköttetik..

Keita egészen bezsongva várja a randi napját, egészen addig, míg meg nem tudja, hogy választottja sajnos nem hall s ami még szörnyűbb, kommunikálni is csak jelbeszéddel hajlandó. Rémülten könyörög barátainak, hogy mentsék ki a találkozó alól, de eredmény végül nem születik a vitában..

Kai lelkiismeretétől hajtva a megfelelő időpontban végül mégis a vidámpark előtt várakozik, hogy kimagyarázza barátját, s nagy meglepetésére Keita választottjának személyében a hegedűs lányt ismeri fel!A kezdetben vontatottan induló "társalgás" után úgy tűnik meglepően jól kijönnek és mindketten élvezik a vidámparkot, annak ellenére hogy egyfolytában szekálják egymást. Mindez azért sem jelent nagy gondot számukra, mivel Kainak az egyetemen kötelező tantárgya a jelbeszéd..Kait itt éri az az igazán váratlan jó hír is, hogy továbbjutott az egyik állásinterjún! Úgy tűnik, hogy ez a nap igazán sikeres, mindaddig, amíg egy hirtelen jött zivatar el nem választja Saetól. A hangosbemondó többször is bemondja ugyan, miszerint a tűzijáték - amit együtt néztek volna meg - elmarad, azonban mivel a lány mindezt nem hallhatja, Kai úgy gondolja még akkor is a vidámparkban van, mikor Sae már réges rég otthon szárítkozik.

Ezenközben Shouhei és húga együtt vacsoráznak a kis garzonban, ahol együtt élnek. Egyszer csak egy gyönyörű modell kopogtat be hozzájuk és Shouheit keresi, aki pedig természetesen nem hagyja egyedül a magányos hölgyet..

Saenak, ahogy az otthon a polcon illatozó Kaitól kapott narancsra pillant, valahogy kellemetlen érzése támad, s hirtelen ötlettől vezérelve mégis visszamegy a vidámpark elé. Mikor odaér, biciklije felett egy esernyőt talál, mellette pedig az összegörnyedve bóbiskoló Kait, akinek ujjáról a kettejükről készült hullámvasutas kulcstartó lóg. A lányt annyira elragadják az érzései, hogy gondolkodás nélkül szájon csókolja..

"Az a csók az eső után. Ott kezdődött minden." - emlékszik vissza Kai.

****************************** 

1  : salaryman, dolgozó

2 : amulett, szerencsehozó, talizmán, iesmi ^^

****************************** 

Hm.. hát hosszú készülődés után, íme itt az első rész ^^. Remélem ha nem is hozom meg a kedveteket a sorozathoz, legalább el sem veszem tőle.. Igyekeztem nem lelőni a poénokat - ami nem volt könnyű, mert főleg itt az első részben van sok aranyos - és a részletekbe se nagyon bocsátkoztam bele.. szóval ez még persze korántsem minden ^^.

06-11-30

Yamato Nadeshiko - 1.rész

Yamato Nadeshiko – 1.rész

1978 Toyama
Egy tengerparton összetákolt kunyhóban él a szegény Jinno család. A szegény halász egyedül neveli kislányát és fiacskáit. A gyerekek éheznek...

1991 Toyama
Jinno Sakurako elvégezte a középiskolát. Csak annyi időre ugrik be szegényes otthonukba, hogy összeszedje minden értékét, búcsút mondjon édesanyja fényképének és útra kel.

1991 Tokyo
Sakurako minden pénzét belefekteti abba hogy elegáns nőt csináljon magából, hiszen úgy gondolja, hogy az álmához vezető úthoz ez az egyetlen használható fegyvere. Célja, hogy gazdag legyen, ezt pedig úgy kívánja elérni, hogy egy naggggggggyon gazdag férjet keres magának.

2000 New York
Sakurako a stewardessek legkiválóbbika, frizurája tökéletes, mint ahogy a mosolya is, a többiek csak tanulhatnak tőle.

Amikor a gép visszaérkezik Naritába, Sakurako életvidámabb mint valaha, 20 üzenet is jött. Mindegyik meghívó goukonra! A goukon olyan étkezéssel egybe kötött találkozó, amiben egyenlő számú férfi és nő vesz részt, társkeresés céljából. Természetesen Sakurako számára az igazi csak egy brutálisan gazdag férfi lehet... Három stewardess kollégájával járják ezeket a goukonokat, és keresik az igazit.

Az első goukon aminek szemtanúi lehetünk éppen ugyanúgy zajlik mint az összes többi. A lányok kicsit megkésve, angyali mosollyal megérkeznek. Sakurako a bájos csevej közben jól átnézi a palik óráját, cipőjét és kocsi kulcsát (ebben a sorrendben!), kiválasztja a legérdekesebbet (=leggazdagabbnak tűnőt) és azt mondja neki hogy: „Kyou wa tatta hitori ni deaeta ki ga suru...” (=Úgy érzem, hogy végre rátaláltam az igazira ;D), mellé ül, leönti valami forróval, aztán bocsánatot kér a figyelmetlenségéért, és elvonszolja a társaságból... ez a forgató könyv ahogy mindig is zajlanak a goukonok, a lányok már csak az időt mérik, hogy hány perc alatt lép le a férfival. Ezután hazaviteti magát a férfival, természetesen nem hívja fel magához, de megadja a telefonszámát;)

Nakahara Osuke egy szegény halárus, az édesanyja a kórházban van. Az édesanyja orvosa, Sakuma aki egyben jó barátja is, felhívja, hogy sürgősen beszélniük kell... nem telefontéma. Közös barátjuk, az igen indulatos és eléggé furán viselkedő Kasuya is megjelenik a találkozón, a Sakuma házában. A nagy hír az, hogy szerveztek egy goukont.... STEWARDESS-ekkel! Osukének nincs kedve az egészhez, mire Kasuya neki esik, hogy ilyen istenadta alkalmat nem szabad elszalasztani. Osuke, még mindig 7 éve elvesztett barátnője után szomorkodik és esze ágában sincs új nővel összeszűrni a levet, de végül beadja a derekát, mivel még az édesanyja is erre kéri.

A goukon estéje eljön. A felállás pedig:
*palik: Kasuya, Osuke, Sakuma és Hanabusa akik megegyeznek abban, hogy mind orvosok lesznek. Osuke nagyon kellemetlenül érzi magát és elakar menekülni. Kap is egy telefon hívást egy ügyfelétől akinek elvileg a nála vásárolt osztrigától hasmenés lett.
*csajok: Sakurako, Wakaba, Nami és még egy stewardess (akinek nem sikerült megjegyeznem a nevét, de nem is olyan fontos szereplő...)
Amikor a három utánfutó stewardess csaj belép, Osuke gyorsan felkel az asztaltól és megpróbál kiszökni, de összefut Sakurakoval. A nő megszólalásig hasonlít előző barátnőjére, Yukora, visszaül az asztalhoz. Rövid beszélgetés után Sakurako lecsekkolja a fiúkat és alig tér magához, amikor meglátja álmai nyakkendőtűjét Osuke nyakkendőjén. Egy olyan tű, ami csak lóverseny VIP klubtagoknak van! Rögtön lecsap rá és egy percen belül már a taxiban tartanak haza felé. Egy hatalmas villa előtt Osuke megállítja a sofőrt. Kiakar szállni, de Sakurako csakúgy engedi el, ha ráírhatja a kezére a telefonszámát. Osuke a kezén a számmal kiszáll. Ott hagyja a lányt a taxiba és bemegy a villába, Sakurako boldogan könyveli el magába hogy végre megtalálta az igazit! Valójában a villában hasmenéses ügyfél lakik akiről kiderül, hogy valami influenzát kapott el. Osuke odaakarja adni a feleségének a nyakkendőtűt, amit a férje utoljára az üzletben hagyott véletlenül, de az asszony megkéri, hogy még kicsit tartsa magánál, mert különben az urára így betegen is rájön a lóversenyezés, ami nem tenne jót az egészségének.

Sakurakonak van egy nagyon lelkes és őszinte udvarlója, Higashijujo san, aki amúgy meg is felelne a lány mércéjének hiszen nagyon gazdag. Ez a férfi végre elszánta magát, hogy megkérje a lány kezét. A csodaszép afrikai gyémánt gyűrűt húzná az ujjára mikor Sakurako hirtelen meggondolja magát és gondolkodási időt kér a férfitól. Most már Osukere tud csak gondolni, akit piszok gazdagnak gondol. Mivel nem hívja a férfi, ő teszi meg az első lépést. És másnap 3-ra randira hívja. Osuke barátai óva intik a sakurakotól, aki a goukon-királynő nevén híresült el. Szembesítik barátjukat a keserű igazsággal, hogy Sakurakot csak és kizárólag a pénz érdekli és ha kiderül, hogy Osuke milyen szegény, minden teketória nélkül egy pillanat feképnél hagyja, vélik.

Osuke a randira busszal érkezik, ez szemmel láthatóan nagyon meglepi Sakurakot. De betudja valami fura dilinek. Ezután pedig halászni mennek a tokyoi öbölbe egy közönséges halászbárkán. Sakurako töri a szép kis fejecskéjét, nem áll össze a kép neki. Végig a tű látványából merít erőt. A beszélgetést folyamatosan a lovakra próbálja terelni, de valahogy mindig közbe jön valami. Osukének szépen lassan leesik, hogy a lány miben reménykedik. Elhatározza, hogy megmondja neki az igazságot, aztán jön aminek jönnie kell. Hazafelé menet beszélgetés közben Osuke megjegyzi, hogy szerinte a pénznél a szív fontosabb... Sakurako erre a dühtől kikell magából. Letorkollja Osukét, hogy egy olyan gazdag ember mint ő, biztos csak azért mondhat ilyen dolgokat, mert fogalma sincs arról hogy mi a nélkülőzés. Elmondja hogy ő gyűlöli a szegénységet, és hogy szerinte a boldogság kulcsa a vagyon. Megkérdezi a az „orvost” hogy boldoggá tudja-e tenni őt. Osukének nincs mersze be vallani valódi anyagi helyzetét, inkább megint hazudik. Egy csókkal elvállnak...

06-11-28

Yamato Nadeshiko - INFO



Yamato Nadeshiko - INFO

Cím: やまとなでしこ
Cím romajival:Yamato Nadeshiko
Magyarul: ~ Az ideális japán nő
Episodes: 11
Tipus: Renzoku
Műfaj: Románc
Tévécsatorna: Fuji TV
Vetítési időszak: 2000/10/09 ~ 2000/12/31

Theme Song: Everything - Misia

Matsushima Nanako - Jinno Sakurako
Tsutsumi Shinichi - Nakahara Osuke
Azuma Mikihisa - Higashijujou Tsukasa
Yada Akiko - Shiota Wakaba
Sudo Risa - Okuyama Nami
Kakei Toshio - Kasuya Shinichirou
Oshio Manabu - Hanabusa Reiji
Nishimura Masahiko - Tamehisa Sakuma
Moriguchi Yoko - Tamehisa Mariko

A sorozat főszereplője Jinno Sakurako szegénységben nőtt fel, egy kis japán halász faluban, sok-sok fiú testvér között. Elhatározta, hogyha nagy lesz, gazdag lesz. Ezt úgy akarta elérni, hogy egy brutálisan gazdag férfihoz szeretett volna feleségül menni. Ennek érdekében stewardessnek tanult, hogy mindig a leggazdagabbak között mozoghasson. Nem mondom hogy elsőre megfogott a történet, én elég máshogy értékelem ezt a szép japán kifejezést mint a film rendezője, de végülis érdekes kis sorozat. Legalábbis Sakurako nagyon mókás ;)

06-11-18

Orange Days - INFO

MakoSae & KaiShuwa - Jelbeszed

Orange Days - INFO

Cím: オレンジデイズ
Cím romajival: Orenji deizu
Cím magyarul: Narancs napok
Részek: 11 rész
Műfaj: Romantikus
Tévécsatorna: TBS
Vetítési időszak: 2004. április 11.- 2004. június 20.
Vetítési időpont: vasárnap este 9 órától
Ending:
Mr. Children - サイン (Sign)

Tsumabuki Satoshi ~ Yuuki Kai
Shibasaki Kou ~ Hagio Sae
Narimiya Hiroki ~ Aida Shohei
Shiraishi Miho ~ Ozawa Akane
Eita ~ Yashima Keita
Konishi Manami ~ Takagi  Maho  

Sziasztok ^.^ ! Maron-chan vagyok, ezentúl (ha Kinu-chan továbbra is úgy akarja ^.~), igyekszem megosztani veletek a kedvenc és számomra sokat jelentő drámákat ^.^. Remélem, szívesen olvassátok majd!

Sokat gondolkodtam, mit blogoljak le először, mert valami igazán szívemhez közelállót szerettem volna választani ^.^. Végül az Orange Days mellett döntöttem.
Mikor elkezdtem nézni ezt a drámát, egy megszokott, csöpögős egyetemista sztorira számítottam, de hamar megváltozott a véleményem.. 
Mindenki gondolkodhatott már azon, milyen lenne ha többé nem élvezhetné a madárcsicsergést, vagy a zenét. Ha nem hallaná az utca másik végéből átkiabáló barátja hangját, vagy a kabátzsebében levő mobil csörgését. Ha a gondolatai, fájdalma és öröme kifejezésére csak kézjeleket használhatna.
A sorozatból talán kicsit megérthetjük , milyen megpróbáltatásokat kell kiállniuk a hallásukat vesztetteknek, mindezt azonban egy gyakran harsányan jókedvű, életszerű és fiatalos drámában elbeszélve.  
Mindenkinek szívből ajánlom, akit egy kicsit is érdekel ez a csendes világ, vagy csak egy igazán jó sorozatra vágyik!

06-11-07

Koukou Kyoushi - 4.rész

Koukou Kyoushi – 4.rész

Hamura sensei megelégeli a kosaras klub piszkálódásait
 és behívja a háborgó senpait egy kis fejmosásra. Elmondja neki, hogy megérti, hogy mint edző, nem tudják elfogadni a személyét, de ezt a gyerekes viselkedést akkor sem tudja már elnézni. A senpai vár egy kicsit és megkérdezi, hogy befejezte-e a mondanivalóját. Amennyiben megértette mire gondol, igen, fejezi be a sensei. Ekkor a senpai hangszínt vált. Kitiltja a tanárt az edzésekről, elmondja hogy utálja mint minden férfit, és nem érti, hogy mit szerethet benne, nyilván, Mayu. - A legjobb lenne ha eltűnnél innen – fenyegetőzik. Meghallja, hogy jönnek mások, lerántja a nyakkendőjét és egy padra veti magát, majd el kezd sikítani, mintha kikezdett volna vele a tanár. Amikor a folyosóról belépnek a diákok egy padon zokogó lányt és és a tanárt a lány nyakkendőjével a kezében találják... Kegyetlenül be indulnak a pletykák és találgatások. Nem csak a folyósokon, de a tanáriban is rengeteg kellemetlen megjegyzést kell zsebre tennie. Behívják a tanári tárgyalóba. A két erai1 iskola titkár vagy tanár vagy mi, megmondja neki, hogy a probléma jelenesetben nem az, hogy kikezdett-e a lánnyal vagy nem, hanem az iskola és tantestület külső megbecsülése, a leleplezés után. Hamura senseit sokkolja amit hall, kifele menet az egyik tata még valami gratuláció félét is odadob neki...O_O”
Edzésen a senpai önelégülten vigyorog Mayura. Mayu edzés után megvárja az öltözőben. Ez a senpait nagyon boldoggá teszi, Mayu hamisan mosolyogva áll vele szemben, és egyszercsak képen köpi. - Mocskos nőszemély – veti oda miközben elballag.


Hamura sensei este Shinjou senseijel vacsorázik egy ramenes helyen. Finom gyouzat esznek. Shinjou sensei szemmel láthatóan hisz az ártatlanságában, együtt beszélgetnek a tanári pálya rejtett árnyoldalairól. Emlékezteti barátját, hogy úgyis csak tavaszig kell itt maradnia, addig ki kell valahogy bírnia... Hamura sensei már nem látja ilyen tisztán a jövőt...
Naoko a zuhany alatt sír. Fujimura sensei a hotelszobában készülődik távozni. Az ajtón keresztül beszél  a lányhoz, megígéri hogy tényleg odaadja neki a szalagot, megnyugtatja, hogy nagyon szépen néz ki benne. - Sajnos még nem adhatom oda – állapítja meg szomorúan – mert még nem szerettél belém.

Otthon Hamura még mindig a meghívókat borítékolja... Másnap Chiakit végre kiengedik a kórházból. Érte megy és hazaviszi taxival. Az autóban úgy beszélgetnek mintha semmi sem történt volna, milyen gyorsan felgyógyultál stb.
Biológia órán mindössze egy diák jelenik meg, Mayu. Hamura sensei igyekszik pozitívan gondolkozni, az egy még mindig jobb mint a nulla. Előrehívja Mayut és leadná az anyagot is neki, de lány figyelmezteti, hogy így mindenki más le fog maradni az anyaggal, úgyhogy inkább csak meséljen neki, mint múltkor a
pingvinekről! A sensei belemegy, elkezd mesélni a hajlankákról, amik nyáron tényleg hajnalban nyílnak, de aztán ősszel egyre korábban és korábban kelnek, míg a biológiai órájuk már éjfél környékén kelti fel őket. Míg ők ketten a biologia órán ülnek, a többi lány egy másik teremben punnyad, Naoko pedig felkeresi Shinjou senseit és megkéri, hogy hadd lépjen be az ő kendou klubjába, aminek amúgy eddig 0 tagja. Shinjou sensei különösebben nem boldog a felkéréstől, vagy ha az akkor ügyesen titkolja. Amikor kiderül, hogy most Hamura óráján csak egy diák van bent,( Naoko biztos azért nem ment be, hogy Mayu lehessen édes kettesben a kis kedvencével, milyen figyelmes^_^) Shinjou sensei nagyon dühbe gurul. Megkeresi a lustálkodó lányokat. Rájuk parancsol, hogy azonnal menjenek be a biológia laborba, de a lányoknak nem akaródzik bemenni, ehelyett pimasz megjegyzéseket tesznek Hamura senseire. Ettől aztán már tényleg elveszti a fejét Shinjou sensei, a legnagyobbszájú lányt megragadja. A többiek fenyegetően körbeállják. - Üssön csak meg – biztatja a lány. Shinjou sensei tehetetlen, szerencséjére épp kicsöngetnek, úgyhogy mennie kell.

Már kicsöngettek és a HRnek is vége, Mayu és Hamura sensei még mindig a biológia laborban vannak. Hamura sensei otthagyja a kosárlabda klubot sikerült cserélnie a sadou2 klub tanárjával. Megkérdezi Mayut, hogy miért hisz neki tulajdonképpen mindenki ellenében, erre Mayu azt feleli, hogy cserébe azért, hogy aznap amikor először találkoztak a tanár úr is hitt neki. (bérletes ügy) A senpai beviharzik a terembe és ráparancsol Mayura, hogy azonnal csatlakozzon hozzájuk az edzésen. Mayu közli vele, hogy kilépett és Hamura sensei mögé megy. Erre a senpai bepöccen és üvöltözni kezd, hogy ezt nem tehetik meg vele. Hamura sensei próbálja csendesen lezárni azzal a vitát, hogy a klubok nem kötelezőek, senkit sem lehet arra kényszeríteni hogy akarata ellenére részt vegyen benne. A senpai úgy csinált mint aki belenyugodott a döntésbe... majd hirtelen felkapja a sósavat és ráöntené Hamura senseire, de Mayu hátulról előugrik és a sav őt éri. Gyorsan beviszik kórházba. A hegek a karján megmaradnak, a hátán szerencsére nem keletkeztek, mert a ruha felfogta a savat, az arcát még nagyobb szerencséjére nem érték. Hamura sensei úgy dönt hogy haza kíséri, de Mayu félúton elküldi, hogy nem szeretné, ha az apjával megint találkozna. Hazaérve amint az apja meglátja a bepólyázott kezet rögtön elfogja az aggódás. Kérdezgeti hogy mi történt és közben úgy megszorítja a lány kezét, hogy az már fáj. Mayu gyorsan bemegy a szobájába, az apja megy utána és be is menne, de Mayu erősen fogja az ajtót. Az apja meghívja étterembe másnap estére, de Mayu elutasítja azzal, hogy már elígérkezett Naokonak.


Chiaki elhívja Hamurat, hogy végre egyenesen beszélgessenek egymással. Hamuranak nincs mondanivalója, Chiakinak annál inkább. Elmondja a férfinek, hogy nem az édesapja ajánlotta őt, hanem ő maga választotta ki, mert jó férjnek tartotta. De úgy veszi észre hogy se nem szereti, se nem igazán törődik a mélyebb érzelmeivel, bár ez különösebben nem is gond hiszen Chiaki maga sem hisz a szerelembe. Leszögezte, hogy szeretne házasodni, de csak egy gyereket válal be, és azon kívül ne legyen köztük testiség, mert az elmúlt alkalommal sem érzett semmit. Hamuranak végre eszébe jut egy kérdés:
- Mióta kavarsz már a kollégámmal?- érdeklődik- Csak mert abszolút nem vettem észre...
- Két évvel ezelőtti karácsonykor jöttünk össze. - válaszolja, teljesen természetes hangsúlyban, majd elkezdi az esküvő részleteit magyarázni, de Hamuranak már teljesen máshol jár az agya.


A kendou edzés igen csak megerőltetőnek bizonyul Naoko számára, ráadásul miközben lábadozna az edzés végén Shinjou sensei már ott is hagyja...-.-” Hamura senseijel megy vásárolni vacsorára valót meg valamit amit Hamura elküldhet Niigataban élő szegény szüleinek (akiknek amúgy elküldi a fizetése nagy részét). Egy idő után észreveszik, hogy a bevásárló kosárban jóval több áru van mint amit betettek, Mayu és Naoko rakta be a plusz adagot és bájosan meghívatják magukat a vacsorára, és bár Shinjou sensei végig ellenkezik végül csak vendégül látja őket. A kis társaság nagyon jó kedvűen költi el vacsoráját, egészen amig elő nem kerül a tanár-diák kapcsolat téma. Hamura sensei szeretné gyorsan elhagyni a témát, de Shinjou sensei ragaszkodik hozzá, mérgelődik hogy nem, hogy milyen aktuális probléma, hiszen olyan sokan csinálják. Naoko egy pillanatra elszontyolodik, de hamar összeszedi magát. A kis Takahiro és Naoko nagyon jól megértik egymást, együtt bosszantják Shinjou senseit. Vacsora után Naoko mosogat, Shinjou sensei pedig mosogat mellette, megkérdezi, hogy múltkor miért sírt, persze ha nem akarja nem muszáj elmondania. Naoko csak annyit válaszol hogy finom volt a ramen... Mayu és Hamura sensei együtt mennek haza az állomásig, ott ellentétes irányba kell folytatniuk az utat, így a szembelévő peronokról beszélgetnek tovább a sínen keresztül. Már éppen jönne be Mayu vonata amikor Hamura sensei megkérdezi, hogy van-e kedve holnap iskola után elmenni vele állatkertbe. A zajban úgy tűnik Mayu nem hallotta, hogy mit mondott. Mayu beszáll a vonatba és lehúzza a vonat ablakot és egy ragyogó mosollyal válaszol, hogy OK!

Hamura sensei otthon takarít, végre kiselejtezi az esküvői meghívókat!!! Elmegy a laboratóriumba és lemondja a profnak az esküvőt, megkéri hogy ő közölje Chiakival a döntését. Megígéri, hogy ennek ellenére, ha visszatér a laboratóriumba a profnak szeretne segíteni minden erejével. Erre a prof csak nevetve közli hogy sajnos nincs helyük már számára, és most már jobban tenné ha a tanári pályán gondolkozna. Megköszöni a munkáját és otthagyja. Hamura utána megy a kutatóba ahol meglátja, hogy Chiaki csábítója teszi a szépet profnak. Elönti a méreg az agyát, fellöki a palit és neki esik a profnak, addig csépeli amíg le nem fogják a többiek a teremben.
Amikor hazaér, Mayu már a lépcsőn várja, kicsit pipa amiért késett ennek ellenére igazán csodás időt töltenek együtt az állatkertbe <3 Miután kisétálták magukat, leülnek egy tópartjára és Hamura sensei szomorú monológba kezd, a szerelem biologiai nonsense-ségéről aminek egyetlen célja a gyereknemzés, hogy minden élőlény hosszútávon magányos, a születéstől a halálig. „Hogy hangzik egy jövő ami semmit sem ígér?” Nem túl férfiasan könnyekbe tör ki. Mayu átérzi a kilátástalanságát, szintén sírdogálni kezd.

„Kimi wa boku no tame ni naite kureta”
„Értem sírtál”, értem gyáva féregért sírtál...

********************************************
1 jelentheti azt is hogy tiszteletre méltó, jelenesetben ezt max nagyon átvitt értelemben, mindenesetre magas beosztású emberekre használják
2 teaszertartás
*******************************************

Hát ezt eddig blogoltam, remélem van akinek megjött a kedve ahhoz, hogy továbbnézze a történetet^^ Azért már kezd a sarkára állni Hamura sensei... azért sajnálom, hogy ennyire bejött a félelme a proffal kapcsolatban, ráadásul a kutatási munkáját is kisajátították, ezt nem is tudom miért hagytam ki...-.-””””

06-10-30

Koukou Kyoushi - 3.rész


Koukou Kyoushi - 3.rész


Hamura sensei bemegy a kórházba meglátogatni Chiakit, figyelmes udvarló révén visz neki egy csokor virágot is. A baleset hivatalos verziója az, hogy a nő cipőjének a sarka beszorult a mozgólépcső fogai közé és ezért eset le. Átadja a tegnap vett nyakkendőt, Hamura sensei persze teljesen oda van az ajándékért, rögtön a tükör előtt fel próbálja. Chiaki meg is dicséri, hogy milyen jól áll, de amint csak lehet kiküldi a folyosóra, azzal az ürüggyel, hogy még szeretne aludni egy kicsit, mert idegesíti... ;_;

Másnap reggel Mayu érdeklődik Chiaki hogy létéről, senseinek nem is tűnik fel, hogy honnan tud egyáltalán erről a csaj... Mayu aki nem tudja, hogy Chiaki hogyan tálalta a balesetet, bocsánatot kér, hogy - Nem direkt csináltam, csak épp...- és előre fut. Sensei gyakorlatilag semmit sem értett a beszélgetésből. Hamura sensei beszél egy volt kollégájával, akitől megtudja, hogy kifognak valakit a felvettek a helyére a laboratóriumban. nem akar hinni neki. Beszél a professzorral is, de minden OK-nak tűnik, még el is hívják vacsorázni, semmi jel arra, hogy ingatag lenne a pozíciója, pláne mint a professzor jövendőbeli veje. Naoko három nap hiányzás után újra bejön, Mayunak is feltűnik, hogy kicsit megváltozott, de mint mindig most is hozza a genki kislány formáját. Csak amikor Fujimura senseibe futnak véletlenül az udvaron, viselkedik furán, köszönés nélkül sarkon fordul és ott hagyja a „kedvesen”(?) mosolygó tanárt. A kosár klubban biztosra veszik, hogy a múltkori után, már úgy se fog jönni. Mayu nagyon mérges a senpaira, de az azt mondja, hogy ez nemcsak az ő döntése, az egész klub nem akarja, hogy egy ilyen szerencsétlen alak igazgassa. De nem jön be a számításuk, mert Hamura sensei megújult elszántsággal és frissen bevágott játékszabályokkal valamint edzéstervvel mégis megjelenik. Edzés után amikor visszaviszik a tornaszereket a szertárba, a senpai utasítására, bezárják Hamura senseit a szertárba. Szegény hiába kéri a lányokat, senki sem mer ellenkezni a senpainak és bent hagyják egész éjszakára. Közben a senpai rányomul Mayura, de csúnya visszautasításban lesz része. Mayu hiába vár este a kijáratnál, Hamura sensei nem jön ma ki a suli kapuján...

Következő nap reggel a lányok rémülten jelentik Shinjou senseinek, hogy a tornaszertárban valószínűleg egy tolvaj van! Shinjou sensei be megy egy nagy bottal és ráüt egy hatalmasat a földön fekvő matracokba burkolózott férfira, aztán kinyitja matracgombolygott és előbújik belőle a kínok között fetrengő Hamura sensei. Shinjou sensei még a tanáriban beszélgetve se tudja abbahagyni a nevetést, szegény Hamura sensei meg a köhögést, mert ő meg jól megfázott a hideg szertárban az éjszaka ;_; A többi tanár is kimosolyogja szegénykét, folyton bosszankodik, hogy ennyi idős lányok, hogy viselkedhetnek ennyire gyerekesen!! Fujimura sensei behívatja magához Naokot. Szegény lány természetesen senkivel nem mert beszélni arról ami történt, ezt a tanár úr örömmel nyugtázza. Azért a biztonság kedvéért elmondja Naokonak, hogy van egy videó felvétele az esetről és tudja, hogy kifogja a rövidebbet húzni, ha minden kiderül. Megigéri, hogy érettségi után odaadja neki, addig pedig mindig jönnie kell ha hívná. Naoko kiborul, céltalanul mászkál az iskola épületében. A tornateremben meglátja az emeleten Shinjou senseit aki épp ebédel. A Shinjou sensei is észreveszi és megkínálja az elkeseredett lányt egy instant ramennel. Naoko lassan felmászik az emeletre, és elfogadja az meghívást. Illedelmesen leül seizaiba1 a tanár mellé és átveszi a már elkészült rament. De alig tud enni, mert hirtelen megrohanják a könnyei. Shinjou sensei megkérdezi, hogy mi a baj, de ő nem válaszol csak a fejét rázza, ennyiben maradnak és esznek tovább.

Vasárnap Hamura sensei az Sakuragawa Koukou előtt várakozik a kosárcsapatra, akiknek ezzel az iskolának a csapatával lenne barátságos mérkőzésük. Egy kis késéssel megérkezik Mayu, csak Mayu... Kiderül hogy a csapat többi tagja, már lejátszotta a meccset, Hamura sensei megint csak mérgelődni tud. Kettecskén beülnek egy gyorskaja étterembe. Mayu boldogan jegyzi meg, hogy milyen jó, hogy a többiek nem jöttek, így most ők randizhatnak. A sensei persze rögtön leszögezi, hogy ez nem randi! Beszélgetés közben a senseinek maszatos lesz a szája széle, Mayu letörli. A sensei kínjában megjegyzi, hogy már nem is tudja, hogy melyikük a a felnőtt. Mire Mayu kijelenti hogy ő felnőtt, erre Hamura sensei ilyen furi fejjel felnéz rá. Mayu megbökdösi:
- Valami perverz dologra gondoltál mi?- kérdezi.
- Nem is - védekezik. Elővesz egy zsepi, és kifújja az órát.
- Meghűltél?
- Aha, amikor a szertárba... - magyarázná, de Mayu odanyomja a homlokát a homlokához.
- Nincs lázad – jegyzi meg és visszahúzódik. A senseinek kiborul az innivaló a kezéből. Nagyon zavarba jön, és letolja Mayut, hogy miért csinál mindig hirtelen olyan fura dolgokat ! Keze ügyébe kerül a tasukete-s papírka. Mérgesen összegyűri, hogy biztos ez is csak a kosárklub tagok egy buta vicce. Mayu azt mondja, hogy szerinte nem. Kaja után buszra szállnak. A buszon Hamura sensei elővesz egy könyvet és elkezdi olvasni *bunkó* -.-” Mayu megkérdezi, hogy miről szól.
- Arról hogy az embereknek három arcuk van. - válaszolja – egy amit magunk ismerünk, egy amit mások vélnek ismerni, és az igazi.
- És honnan lehet felismerni az igazit?
- Hát... valószínűleg, ha valami fontosat elvesztesz akkor szembesülhetsz vele.
- Akkor jobb nem is ismerni...
Beérkeznek a kórházba. hamura sensei elmegy vacsorát szerezni. Chiaki és Mayu egyedül maradnak. Chiaki megígéri, hogy nem mondja el, hogy mi történt hiszen Mayu sem köpte be a palival. Add egy pofont Mayunak és ezzel kiegyenlíti a számlájukat. Mayu kimegy a kórteremből amikor Hamura sensei és egy kollégája éppen jönnének be. A kolléga a laboratóriumban dolgozok nevében hoz egy nagy csokor virágot Chiakinak (…), Mayu felismeri a palit azon az estén az autóból, nem szól semmit, elmegy.

Mayu apukája megtalálja a lánya holmijai között a fényképet. A fénykép hátuljára oda vannak rajzolva egy cica pár és alá van írva a sensei neve is... Felhívja az iskolát és meghívja Hamura senseit a kiállítására. A kiállításra odaérve, a művész úr már várja. Amikor bemutatkozik az művész úr bemutatkozik Ninomiya Kosuke néven, kicsit rájön szegény Hamurára a para O_O” Bevezetik egy hátsóhelységbe, egy elegáns washitsuba2. Elmondja, hogy aggódik az egy lányáért, és megmutatja a kellemetlenül feszengő senseinek a fényképet és a hátoldalán a „hamura sense *szív* mayu chan” meg a cicák (nyakkendős és seeraafuku-s3). Hamura sensei megnyugtatja, hogy az aggodalmának semmi komoly alapja nem lehet, hiszen a lánya diák, ő pedig tanár, és amúgy is elég nagy korkülönbség is van köztük. Erre Kosuke megvetően kineveti, hogy milyen moralista. Hamura sensei viszont azt állítja, hogy ez nem moralizmus, hanem az normális gondolkodás mód. Ezzel felhúzza a a művész urat, hogy mondhatja meg hogy meg valamiről ilyen önkényesen hogy mi a normális és mi nem. Felszólítja hogy távozzon. Kinyitja az ajtót egy hostess. Ninimiya úr nyájasan elbúcsúztatja vendégét, és bocsánatot kér, ha valamivel megbántotta volna. Elégeti a fényképet. Hamura sensei hazafele menet megint meglátogatja Chiakit a kórházban, amikor belép a kórterembe, bent találja kedves kollégáját is... Chiakival csókolózva... ;_; (^o^ *yatta!*)

Mayu nem találja a fényképét. Az apjára gyanakszik.
- Megígérted hogy nem mész be a szobámba.
-Ma találkoztam vele – hangzik a kitérő válasz.
- Mit beszéltél vele?
- Mi tetszik benne, számára csak kolonc vagy...
- Add vissza a fényképem - támad az apjára
- A fénykép már nem létezik, elégett.- Mayu az apját is lelöki a lépcsőről kétségbe esésében (agresszív kislány). Az apja megdöbben a viselkedésén. A lány lábait megfogja, és megkérdezi, hogy mi lett belőle. Régen nem ilyen volt, ők ketten nagyon jól megvoltak együtt. Azt akarja, hogy minden olyan legyen mint akkor volt. Bevágnak egy grafit aktot egy fiatal lányról a szobafaláról...

Hamura sensei az iskola tetején szenved az félresiklott élete felett egymagában. Hirtelen megjelenik Mayu és egy kosárlabdát passzol neki. A tanár elmondja neki, hogy tegnap találkozott az apjával, és tapasztalta, hogy mennyire aggódik érte. Mayunak rossz kedve lesz. Hamura sensei tovább beszél, szóba jön az elhunyt anyja is. Mayu szomorúan mondja, hogy őt az anyja nem szerette, sőt utálta! Hamura sensei aki túlságosan el van foglalva önmagával elhárítja a felelősséget magáról, hogy esetleg meghallgassa Mayut és csak annyit mondd, hogy neki hiába mondja, ő csak egy tanára. Amúgy is tavasszal megházasodik és visszamegy a laboratóriumba. Mayu ezt halva kétségbe esik, megöleli a tanárt és azt mondja hogy nem mehet el, nem akarja, hogy elmenjen. Bevallja, hogy ő lökte le a menyasszonyát, mert látta, hogy megcsalja a senseit. Hamura sensei ráförmed, hogy nem mondjon semmit! Nem hall semmit, nem látott semmit, semmit!!!!!!!

************************************************
1 végül is letérdelés, sarokra ülve

2 ilyen tatamival fedett régi japán szoba
3 a legáltalánosabb egyenruha diáklányoknak, mint a Sailormoonban is, meg egy csomó más helyen
************************************************

Hmmmm... szerintem a kolléga úr is kb a prof kegyeiért hajthat Chiakira. Azért a nőnek se lehet egyszerű... Szegény Hamura sensei számára összedőlt a világ... szegény Mayunak meg elégették e szép fényképét ;_; pedig olyan szép volt <3

06-10-25

Koukou Kyoushi - 2.rész

Koukou Kyoushi - 2. rész

Mayu másodjára is bent van a sensei házában. A fürdőszobában átöltözik a sensei ruháiba, közben egy hatalmas szennyessel szemezve beszélgetnek a zárt ajtón keresztül. Hamura sensei megkérdezi, hogy az édesanyjával veszekedett-e, mire Mayu válaszol, hogy nincs anyja. Akkor meg az édesapád aggódik biztos érted, folytatja a sensei, mire Mayu rávágja hogy az édesapja meghalt. A sensei azt hiszi, hogy egy rossz tréfa és megfedi Mayut.

Következő nap reggel, a lányok az iskola melletti mellékutcában varrják fel a szoknyájukat térd magasság fölé, majd az ellenőrző tanárokat kijátszva próbálnak bejutni az iskolába. Van akinek sikerül, de például Naokot még a rózsaszínű hajgumijáért is kiszúrják és elkérik a seitoutechouját1. Mayu Hamura sensei sorába áll, nem kis szívrohamot okozva neki azzal, hogy amikor be kell mutatnia a táskája tartalmát, a tetején az ő tegnapi inge fekszik. Az egyik lány táskájából gumióvszer kerül elő: a tanári tanács úgy dönt, hogy ezért el kell tanácsolni. Hamura sensei meglepődik ezen a vasfegyelmen, és ezt meg is osztja Shinjou senseijel, aki figyelmezteti, hogy ő is jobban vigyázhatna, mert tegnap egy itteni diákot láttak este elhagyni a házát… Irodalom órán, miközben a tanár egy híres tankát2 elemezget a táblánál, Naoko hátraindít egy cédulát Mayunak. A cédula tízórait majszoló, magazint olvasgató lányok kezén át eljut Mayuhoz. A tartalma a mai „love bentou”3 alaprajza Fujimura senseinek. Óra után bejön a kosaras senpai a tanterükbe, Mayuval szeretne beszélni, de Mayu nem akar vele beszélni és ki megy hátsóajtón.

Ebédszünetben jön egy péksütis fickó, az asztala körül egy pillanat alatt hatalmas nyüzsgő tömeg keletkezik. Hamura sensei lemondóan néz a tolakodó lányokra, de Mayu beleveti magát a többiek közé és egy-kettőre vissza is tér három finom péksütivel. Megkérdezi a senseit, hogy ehet-e vele, de nemleges választ kap, nem mintha ez jelentene számára bármit is. Később utána megy a laborba, azon az ürügyön, hogy visszaadja a tegnapi ruhát. Mayu megemlíti a senseinek, hogy nem rég látta Chiakit autót vezetni… Megkérdezi Hamura senseit hogy miért szerette meg azt a nőt. Egy kis gondolkodás után, nem túl meggyőzően azt feleli, hogy azért mert saját magával ellentétben olyan vidám, túl jó ember, talán meg sem érdemli (…) Utána megkéri Mayut hogy többet ne járjon hozzá, mert bajba keveredhetnek, főleg a lánynak lehet belőle baja, ha mindenféle pletykák kelnek szárnyra, ő maga úgyis tavasszal megházasodik és visszamegy a laboratóriumba. Mayu kissé idegesen mászkál fel-alá a laboratóriumba míg egyszer csak előkap egy fényképezőgépet és lekapja magukat ^o^ - Jó nagyban hívatom elő – mondja nevetve miközben lelép. Közben Naoko átadta Fujimura senseinek a bentout a tanáriban, de el is megy gyorsan amikor észreveszi, hogy Shinjou sensei figyeli. Fujimura sensei pedig fogja a bentou és a tartalmát elégeti az udvaron ;_;

Hamura sensei délután Shinjou senseihez megy újra Takahiroval beszélgetni. Faggatják a barátnőjéről, de különösebben nem akar róla beszélni. Aztán jön egy telefonhívás. Takahiro megkérdezi Hamura senseit hogy népszerű-e az apukája az iskolába, mire az mosolyogva válaszolja, hogy természetesen ő a legnépszerűbb ;_;, a kis Takahiro ezt boldogan hallja. A telefonbeszélgetés elvadul, a vonal másik oldalán Takahiro elvált édesanyja beszél. Tárgyalást emlegetnek... Takahiro elhelyezéséről.

Hamura sensei elviszi Chiakit étterembe, és végig az érdekes felfedezéseiről beszél pingvinekkel kapcsolatban. Chiaki majdnem bealszik. Végül egy közepesen feltűnő jelet ad, hogy a téma nem igazán köti le, mire Hamura sensei sűrű bocsánatkérések közepette abbahagyja. Rátérnek a vacsora igazi témájára, Hamura sensei előveszi a jegygyűrűt (kis gyémántos fehérarany) Chiaki természetesen elfogadja. Hamura megjegyzi, hogy az a diák aki múltkor fent volt nála látta a hétvégén Őt… Chiakiba beleáll a para, de szerencséjére a történet nem folytatódik. Hogy elterelje a témát a suliról kérdezgeti. Vacsora után felmennek a férfi házába és … szeretkeznek. Közben Mayu is hazaér, amikor belép a szobájába ott találja az édesapját aki az íróasztalán kutakodik. Jól hajba kapnak, az apja a szemére hányja, hogy ugyan mi mást tehetne egy aggódó apa, Mayu pedig azonnal kiutasítja a szobából.

Másnap reggel Hamura senseit a szokásos tasukete feliratos levél várja a szekrényében. Megmutatja Shinjou senseinek is, aki annyira nem tulajdonít neki nagy jelentőséget. Felsőutasításra Hamura sensei, aki amúgy nem egy sportember, lesz a kosárlabda klub vezető tanára. Micsoda meglepetés, hogy Mayu is pont most találta ki, hogy belép a klubba. Edzés közben a sensei igen esetlenül mozog, még el is esik, úgyhogy kivérzik a keze. Mayu odarohan és kiszívja a sebet, a sensei zavartan rántja vissza a kezét. Edzés után az öltözőben a senpai neki szegezi a kérdést Mayunak hogy az új pali miatt lépett-e be a klubba (eleinte biztos volt abban hogy miatta), de választ nem kap. Naoko aki így egyedül maradt, magában kesereg unalmában, az is megfordul a fejében, hogy talán neki meg a tenisz klubba kéne belépnie (Fujimura sensei klubja). Végre elkészül a sállal. Rögtön el is megy átadni az imádott senseinek az ajándékot, végül az angol laborban találja meg. Fujimura sensei éppen a videó és audió anyagot nézi át. Rövid habozás után odaadja, mire a sensei szemében beteges fény csillan, rámászik a lányra és leteperi. Hamura sensei éppen arra jár a folyóson, de nem hall semmit Naoko segélykiáltásaiból, mert az angol oktatóanyag annyira hangos, hogy elnyomja a dulakodás zajait. Hiába minden ellenállás, Fujimura sensei eléri amit akar, és ráadásul az egészet videóra is veszi.

Másnap Naoko nem jön iskolába. Mayu úgy dönt, hogy meglátogatja, és elkéredzkedik a senseitől a klubból. Hamura sensei megtudja Mihara senseitől, hogy Mayu édesanyja tényleg meghalt, viszont az édesapja, Ninomiya Kosuke, híres szobrász, még él. Mihara sensei újra figyelmezteti Hamurat, hogy ne kerüljön közelebb egy diákhoz se. A féltékeny senpai edzésen előadja, hogy nem tudnak egy olyan tanár vezetése alatt edzeni, akire nem tudnak felnézni. Arra gondoltak, hogy be kéne Hamura senseinek bizonyítania, hogy érdemes a feladatra, amit demonstrálhat azzal, hogy 100 fekvőtámaszt lenyom előttük. Hamura sensei belemegy, bár tudja, hogy az ő kondijával ez nem igazán mehet. A lányok körbe állják és hangosan számolnak, egészen 63-ig amikor már nem bírja feltolni magát és a földön marad. A lányok megvetően kinevetik és otthagyják.

Az állomásra menet, hát nem éppen véletlenül, összefut Chiakival. Először elviszi Mayut Takaonak nyakkendőt vásárolni, majd beülnek beszélgetni egy caféba. Chiaki, aki azt hiszi, hogy Mayu csak az állomás előtt látta, megpróbálja kedélyesen és magabiztosan kimagyarázni, hogy csak egy munkatársát furikázta, de Mayu hamar helyre teszi a dolgokat azzal, hogy megmondja, látta őket kijönni a hotelből. Chiaki megzavarodik, és kompromisszumot akar kötni. Elmondja, hogy Takao tök unalmas, a szexben is gyermeteg, de jó férj-jelölt. Aztán taktikát vált, arrogánsan hozzávágja Mayuhoz, hogy egy kislány szava az övé ellenében semmit sem ér, szóval hiába vesztegetik az időt egymásra. Elindulna a mozgólépcsőn lefele, de Mayu egy lökéssel lesegíti. Beviszik kórházba.

Hamura sensei hazaérve a földre rogy. Megszólal a telefon. Felveszi, de hiába moshi-moshizik bele senki sem válaszol. Végül Mayu belenyög egy atashit, az utcai telefonfülkéből beszél. Valójában ő sem tudta, hogy miért hívta szóval itt véget is érhetne a beszélgetés, de Hamura sensei bocsánatot kér tőle amiért nem hitte el, hogy az édesanyja halott… kezd ki fogyni a pénz a telefonból. Mayu elővesz egy 10 jenest és beledobja, van még 3 percük beszélni, megkéri a senseit, hogy beszéljen a pingvinekről, ő pedig boldogan bele is kezd a Déli Sarkon élő Császár Pingvinek mindennapjainak ecsetelésébe! Mayu mosolyogva hallgatja.

***************************************
1 diákigazolvány
2 egy japán versforma aminek az kétrészből áll:kaminoku 5-7-5 mint egy haiku és shimonoku 7-7, a híres karuta nevű játékot is tanka versekkel játszák
3 kis ételhordó, amit a diákok visznek ebédre iskolába
***************************************
Mayu a legjobb, annyira egy fura csaj! Mellette egészen eltörpül a sensei átlag japán jelleme.. de azért ő is hihetetlenül szeretnivaló! Chiaki meg egy ribanc, ne álljon közéjük, nem mintha nélküle nem lenne kismillió akadálya kapcsolatuknak... ami még nincs is igazán kialakulóban >_<"

06-10-23

Koukou Kyoushi - 1.rész

Koukou Kyoushi - 1.rész

Történetünk két főszereplője első alkalommal egy-egy balszerencse következtében találkoznak. A találkozás helyszíne a vonatállomás: egy lány akit iskolába menet kiszúrnak az ellenőrök, hogy lejárt a teekije1; egy férfi akinek beesett a táskája a sínek közé. Mindkettőjüket beviszik az állomás irodájába: a lányt igazolni szeretnék, de nincs nála a diákigazolványa se, így az állomásfőnök úgy dönt, hogy felhívja az iskoláját; a férfinak leellenőrzik a hogy minden meg van-e a táskájából, a táska tartalma tiszta fura cucc, rá is kérdeznek mi a foglalkozása. A férfi kinyomja a telefont és elmondja, hogy éppen abban az iskolában tanár ahova a lány jár, egészen pontosan ma fog kezdeni. Együtt folytatják az útjukat az iskolába. A tanár folyton kérdésekkel záporozza a lányt az iskoláról, aki némán halad mellette. Amikor odaérnek az iskola kapujába, a tanár megnyugtatja, hogy senkinek sem szól a bérletes incidensről... A lány arca felderül - Tényleg hisz nekem? - kérdi . Mosolyogva útba igazítja a tanárt, hogy merre van a tanári és még utána kiabálja - Ne aggódj mert én megvédelek! A jelenet természetesen rengeteg ember figyelmét felkelti, ami nem is csoda, hiszen ez az iskola nem egy egyszerű középiskola, hanem egy leány-középiskola!!

A téli szemeszter megnyitó ünnepségén az igazgató beszéde után, a mi tanárunk mutatkozik be... igen félszegen ^_^" A neve Hamura Takao és biológiát fog tanítani. A lányok kuncognak talán még az üdvözlő taps is elmarad, ha diáklányunk jó példát nem mutat a többieknek. Hamura sensei számára a következő kihívás a tanári, nem igazán találja a közös hangnemet új kollégáival: Fujimura a furcsa angol tanár, Mihara sensei a szingli földrajz tanár és Shinjou sensei a mogorva testnevelés tanár. Mihara sensei körbevezeti az iskolán, az udvaron sétálva, minden ablakból rájuk szegeződik minden tekintet. A biológia laborhoz érve, kényelmetlen témához érnek. Mihara sensei felhívja Hamura sensei figyelmét arra, hogy az iskolában, súlyos problémának számít a fiatal tanárok és a diákok egymáshoz viszonyulása. Diáklányunk is a laborban van, amikor a tanárok belépnek, gyorsan elbújik a tanári asztal alatt. Mihara sensei folytatja monológját, hogy szerinte a fiatal lányok viselkedése természetes, így csak a tanárok vonhatók felelőségre, ha valami mégis történik. Hamura sensei a tanári asztalhoz áll, hogy tartsa a távolságot, a nem túl feltűnően nyomuló Mihara senseitől, zavarában leejti a tollát. A lány az asztal alatt lekapja Hamura sensei cipőjét, zokniját és egy cicát rajzol a lábára >_< Szegény pali egyre idegesebben kapkodja a levegőt, szerencséjére megszólal a csengő és Mihara sensei távozik, a lány kibújik az asztal alól és szintén távozni készül, de Hamura sensei utána kiabál - Kimi! - mire a lány megfordul és egy pajkos mosollyal az arcán bemutatkozik - 2/b osztály Ninimiya Mayu 22-es sorszám - visszadobja a sensei tollát - rák a horoszkópom és 0 a vércsoportom!

Fujimura senseit körberajongják a diákok, alig bírja őket levakarni magáról. Az cipőkhöz érve, megmutatja mennyi szerelmeslevélt levelet talál nap mint nap a szekrényében. Mint egy igazi idol! Ugratja Hamura senseit, hogy nem sokára Nála is hasonló lesz a helyzet.

Hamura sensei hosszú és fárasztó napot tud végre maga mögött, haza fele menet benéz előző munkahelyére a laboratóriumba. Valójában csak ideiglenesen tanít a gimnáziumban, hiszen az itteni kutatásait szeretné hosszútávon folytatni. Tavasszal visszatérhet, biztatja a prof, akinek amúgy a lányának a vőlegénye.

Mayu egyetlen barátnője, Naoko is oda van Fujimura senseiért. Beszélgetés közben épp neki kötöget egy szép barna sálat, irigykedik Mayura, hogy neki nincs még riválisa az új tanárnál. Mayu mindig örömmel hallgatja csacsogó barátnőjét, közben a saját lábfejére is rajzol egy cicát, épp olyat amilyen tegnap Hamura senseiére. kedélyes csevegésüket három mérges senpai zavarja meg. Beakarják fenyíteni Mayut, hogy azonnal szálljon le az új paliról (lány iskolában brutális sebességgel terjednek ám a pletykák!), jól megtapossák a lábán a cicát ;_;. De Mayut sem olyan fából faragták, hogy eltűrjön ilyen viselkedést akár senpaioktől is, fogaa a tollát és felsérti vele az egyik lány lábát. A sebből kicsordul a vér, át a cipőn keresztül. Naoko aggódik, hogy a senpaiok nem fogják ennyiben a dolgot. Ki is fakad, hogy - Hát ezért nem akartam én joshikouba2 járni, így aztán tuti nem lesz barátom! Egy egyszerű iskolában bezzeg vannak kakkoi senpaiok... - kesereg, és ekkor jut eszébe, hogy itt is van azért egy. A kosár csapatban egy magas és nagyon sportos (és nagyon debil fejű) lány, akiért mindenki teljesen oda van. A senpai kiszúrja a tömegből Mayut...

Hamura sensei első óráján vércsoportokat vizsgálja a diákokkal, és bár igyekszik érdekesen tartani az órát, kifut az időből, végül be sem tudja fejezni az órát. Csüggedten tér vissza a tanáriba, Fujimura sensei elhatározza, hogy a védőszárnyai alá veszi és megtanítja neki, hoyg kedveltesse meg magát a diákokkal. Hazafelé készülődve Hamura sensei is megtalálja első rajongói levelét a cipős szekrényében elrakja és hazaindul. Mayu bevárja és követi vonaton, utcákon és bolton keresztül egészen a tanár úr házáig. Ha már ideáig eljött, akkor már Hamura sensei be is invitálja, visszafogott lelkesedéssel. De természetesen csak egy kávéra ^_^ A szobában egyenlőre nagy a felfordulás hiszen még csak most költözött be, mindenhol könyvek és akváriumok. Mayu észre veszi a a sensei levelét, kikapja a kezéből és megnézi a címzettet, a Hamura sensei megpróbálja visszaszerezni, a dulakodásban végül el szakítják. Kissé feszültté válik a légkör, Mayu elő akar rukkolni egy kis meglepetéssel amikor csöngetnek. Hamura sensei barátnője Misawa Chiaki érkezik meg. Hozott egy nagy adag vacsorát, marasztalná Mayut is vacsorázni, de a lány egy pillanat alatt összekapja magát és már el is viharzik. Valójában ő is finom vacsorát készített kettejüknek, amihez így a társa egy kóbor kutya lesz. Amikor hazaérkezik az édesapja apja még mindig dolgozik. Egy meztelen nő áll neki modellt és ő agyagból formázza meg a testét. Nem köszönnek egymásnak, Mayu egyenesen a szobájába megy. Az apja iszonyúan begurul és az imént készített szobornak neki esik, a modell nagyon megijed és rögtön magára kap valamit, és már távozik is.

Következő nap reggel Hamura sensei egy újabb levelet kap, feladó és címzés nélkül, mindössze egy szót tartalmaz: tasukete (segítség).

Este a Shinjou senseijel együtt a várost járják. Olyan diákjaikat keresik akik nem helyes módon töltik szabad idejüket: előszőr a játékteremből zavarnak haza párat utána pedig a karaokéban is belebotlanak két lányba. Hamura sensei számára az eljárás kissé fura, de úgy érzi, hozzátartozik új munkájához. Közben Mayu és Naoko egy étteremben ütik el az időt, egyszer csak Mayu egy ismerős autóra lesz figyelmes, az ő senseiének a barátnőjével az autójára. Az autóba hamarosan be is száll két ember: Chiaki és egy ismeretlen pasi, kirohan az étteremből, és fog egy taxit, követi a zöld autót. A karaokés lányok fiúi belekötnek a tanárokba, és verekedés alakul ki köztük, bár fiúk többem vannak, Shinjou sensei kiveri belőlük a szuszt is, szegény Hamura sensei nem verekedik ilyen jól, tehát neki meg majdnem betörik az orrát ;_; Chiaki és férfi egy hotelbe mennek, pár óra múlva boldogan távoznak is... Shinjou sensei házában leápolja Hamura senseit, a bicebóca fia, a kis Takahiro csinál nekik vacsorát. Shinjou sensei elmondja, hogy a fia az ő hibájából bénult le, most egyedül ápolja mert elvált a feleségétől.

Mire Hamura sensei hazaindulna, elkezd esni az eső, megígéri Takahironak, hogy majd még jön és mesél neki pingvinekről, kölcsönkér egy esernyőt és hazaindul. A vonaton a keze ügyébe kerül a reggeli levél. Mikor hazaér egy bőrig ázott Mayu várja a háza előtt.
- Vártalak.
- Mióta?
- Régóta! ... találkozni szerettem volna a tanár úrral!

************************************************
1 hát végülis bérlet, csak vonatra, és csak két állomásra lehet venni, egész vonalra nem

2 lánysuli
************************************************

Jaj istenem ez a cica rajzolgatás annnnnnnnnnnyira kész. Mayu annyira tündérien aranyos, és ami még furább, hogy még Naoko is tök szimpi pedig ő aztán tényleg egy tipikus picsogó csaj. Sanada Hiroyuki pedig demonstrálja ezzel a szereppel, hogy nemcsak kakkoi samurait meg harcművészet tud jól játszani, hanem kis aranyos szerencsétlen tanár bácsit is ^3^


06-10-22

Koukou Kyoushi - INFO


Koukou Kyoushi - INFO

Cím: 高校教師
Cím romajival:Koukou kyoushi
Magyarul:
Középiskolai tanár
Episodes: 11
Tipus: Renzoku
Műfaj: Iskola, Románc, Társadalomkritika
Tévécsatorna: TBS
Vetítési időszak: 1993/01/08 ~ 1993/03/19
Theme Song:
Bokutachi no Shippai - Morita Doji

Sanada Hiroyuki - Hamura Takao
Sakurai Sachiko - Ninomiya Mayu
Kyomoto Masaki - Fujimura Tomoki
Mochida Maki - Aizawa Naoko
Akai Hidekazu - Shinjyo Toru
Sato Koichi - Ninomiya Kousuke

Ha valaki valaha is elgondolkozott azon, hogy honnan vannak a képek a designban, akkor elárulom hogy ebből a sorotaból! A Koukou Kyoushi annak idején magy port kavart Japánban, rámutatott sok mindenre ami addig tabu volt, elsősorban a diáklányok kiszolgáltatottságára, és ami még érdekesebb a tanárok kiszolgáltatottságára is az akkori japán oktatási rendszerben. A történet végülis az aminek tűnik, egy diák és egy tanár szerelmének története, de talán nem úgy amire mindenki számít első ránézésre. Mindenkinek ajánlom a szívem legmélyéről ezt a csodálatos történetet!

06-10-18

Ichi Rittoru no Namida - 4.rész

 Ichi Rittoru no Namida – 4.rész

Miután hazaérnek a kórházból, Ayának igencsak megváltozni látszik a viselkedése. Kómásan mászik fel a szobájába. Édesanyja nagyon aggódik, és utánamegy. Aya megígéri az édesanyjának, hogy minden tőle telhetőt megtesz, nem adja fel a reményt, teljes erővel harcol a betegsége ellen, úgyhogy ne aggódjon miatta. Az édesanyja is bíztatja, hogy talán a kemény harc közben mégis felfedezik a gyógymódot!
Másnap reggel Aya ragyogó mosollyal az arcán köszönti a családot. Iskolában is olyan, mint mindig, barátnőivel tervezik a közelgő nyáriszünetet. Mari-chan felveti, hogy elmehetnének Disneylandbe hárman! Viszont kosáredzésen nem tud úgy célozni, mint azelőtt, egészen fura helyekre dobja a labdát, hamar le is cserélik. Kawamoto-senpai meghívja a hétvégi tűzijátékra,
meg egy amolyan *tanjoubi deeto* szülinapi randira.
Aya megint elkomorodik, le akarja rázni a senpait, akit amúgy nagyon kedvel, de úgy gondolja, hogy hosszú távon úgyis szétválasztja őket a betegség... Édesanyja finoman megfeddi, hogy mekkora balgaság lemondani mindenféle hétköznapi örömről a betegség miatt. Sikerül meggyőznie Ayát, hogy használja ki az időt, és nyugodtan szórakozzon, ahogy minden más tini, hordjon csak yukatát és menjen csak a senpai-jal. Aya apukája nagyon aggódik hogy tényleg elengedheti-e egyedül a lányát, de aztán csak elengedi, hiszen ki hallott már olyan randiról, ahova az apa elkíséri a lányát!?
Aggályai nem bizonyulnak alaptalannak: Aya találkozik mindenkivel, és a barátokkal együtt elindulnának, amikor a zebrán elveszti az egyensúlyát és megint elesik. Az eddigieknél még csúnyábban, hatalmas vértócsát hagy maga után a zebrán.
Egyértelmű, hogy ezek után Ayának az egész nyári szünetet a kórházban kell töltenie, és egy új orvos, Tanabe-sensei vezetésével egy rehabilitációs programot kell végigcsinálnia. Az iskolás barátai meglátogatják a kórházban és rengeteg ajándékot hoznak neki, többek között finom epres sütit is >o< *love*!
És egy újabb flash Asou-kun múltjából: két éve nyáron Keisukével, a bátyjával együtt elmentek halászni, és nagyon jól érezték magukat a természet lágy ölén a szép időben, de egyszercsak Keisuke eltűnt. Haruto1 hiába kereste, sehol sem találta; másnap reggel valahol a folyó partján találták meg a holttestet. A szülők mély gyászukban meggondolatlanul azt zokogják, hogy „Miért pont Keisuke??”, ami persze biztos csodálatosan érintheti a már alapból is teljesen letört Harutót.
Asou-kun és Ako-chan (Aya húga) találkoznak az utcán, és Ako panaszkodik, hogy a szülei nem hajlandóak normálisan tájékoztatni Aya betegségéről. Úgy érzi, nem bíznak meg benne eléggé. Megkérdezi, hogy Aya vele randizik-e 8/7-én, ebből Asou-kun levágja, hogy akkor Kawamoto senpai-jal.
A senpai is bemegy Aya rehabilitációra, de amit lát, az eléggé megrémiszti, megrendülni látszik benne a nagy LOVE... Mizuno-sensei mindenesetre elengedi Ayát a randira, hiszen az állatkert, ahova mennének, úgyis közel van a kórházhoz. Az iskolában Asou-kun véletlenül meghallja, amikor Kawamoto-senpai azt mondja a barátjának, hogy talán lemondja a randit...
Aya hamar elindul, hogy el ne késsen, és már elhagyja a kórházat, amikor Kawamoto-senpai betelefonál, hogy lemondja a randit; viszont szerencsére Asou-kun meg oont befut és meghallja. Aya hiába vár a pingvinek előtt, a senpai nem jön. Közben elered az eső is, Asou-kun jön az esernyővel. Elmondja, hogy hiába vár, aztán eltereli a szót azzal, hogy elkezd mesélni a hátuk mögött játszó császárpingvinekről, de Ayának eltör a mécses. Elmondja a fiúnak, hogy mik várnak rá, milyen szörnyű betegség áldozata, mennyire nyomorultul érzi magát! Szegény Asou-kun semmit sem tud kibökni.

********************************
1 igen, Asou-kunnak Haruto a keresztneve, itt mondjuk csak azért használtam a keresztnevét, mert különben elég zavaros lenne, hogy Asou Harutóról vagy Asou Keisukéről van-e szó... ^^"
********************************
Milyen szánalmas féreg az a Kawamoto-senpai, mi lett volna szegény beteg csajjal, ha Asou-kun nem megy oda!? Erre nem is gondolt? Á, dehogy! Ahhoz már kéne valami legalább átlagosnak mondható IQ szint, meg némi lelkiismeret...

06-10-17

Ichi Rittoru no Namida - 3.rész

Ichi Rittoru no Namida - 3.rész

Tehát ott tartottunk, hogy Aya szülei eldöntik, hogy, mivel beláthatatlanok lennének a következményei egy 15 éves lányra nézve, ha megtudná, hogy halálos beteg, inkább el sem mondják neki, hanem megpróbálják a maradék időt olyan boldoggá tenni, amennyire csak lehet. Mizuno-sensei beleegyezik, hogy hallgat, bár véleménye szerint jobb lenne Ayának, ha ő döntené el, hogy mit kezdjen a maradék idejével.
Kawamoto-senpai elhívja Ayát új sportcipőt vásárolni, és vesz a lánynak egy szép piros cipőfűzőt, majd utólag kinevezik az alkalmat az első randijuknak.
Kiderül, hogy Asou-kun féltve őrzött kincse egy régi md lejátszó; bár már mindenkinek ipodja van, és a gép már alig működik, ő akkor is ragaszkodik hozzá. Visszaemlékezéséből kiderül, hogy az md lejátszó eredetileg a bátyjáé, Keisukéé volt, és már akkor is alig működött. Keisuke úgy gondolta, hogy minden hosszú ideig hasznos, mindent sokáig kell „éltetni”, ezért nem akarta kidobni a régi gépezetet sem.
Aya bemegy a kórházba, meglátogatni Yuuka-chan apukáját, és az épületben belefut Asou-sensei-be, Asou-kun édesapjába. Röviden elbeszélgetnek Asou-ról, és az édesapa rájön, hogy milyen keveset tud újabban a fiáról. A betegszobában Aya összefut Yuuka-channal és az anyukájával is. Yuuka-chan kijelenti, hogy ha felnő, orvos lesz és meggyógyítja az apukáját! Amikor az anya elmagyarázza a betegség mibenlétét, Aya lelke sötét ködbe burkolózik, annnyira hasonlítanak a tünetek az ő tüneteihez, csak nem ő is… felkeresi a szabadnapon levő Mizuno-senseit, de érdemben semmit sem képes tőle kérdezni…
Az iskolai énekpróbán Aya gondolatai egész máshol járnak, Tomita-san rá is szól, hogy elég nehéz követni a vezénylését. Észreveszik, hogy Asou-kun nincs is ott a próbán. Aya megkeresi, és a biológia szakteremben találja, amint az akváriumnaplót vezeti. Letorkolja a fiút, amiért nem jött be a próbára. Aya megemlíti, hogy találkozott Asou sensei-jel, és megkérdezi Asou-kunt, hogy ő is orvos szeretne-e lenni. Beszélgetésük vitába torkollik, mert Asou-kun kijelenti, hogy őt nem érdekli különösebben az emberi élet: mindennek, ami egyszer megszületett, egyszer meg is kell halnia, ez a természet egyensúlya.(Egy hal meghalt az akváriumban.) Aya ezen teljesen kiborul, és Asou-kunnak szegezi a kérdést, hogy vajon ha egy ember, akit ő nagyon szeret, meghalna az is teljesen hidegen hagyná-e. Asou-kun nem méltatja normális válaszra.
Aya megváltozott viselkedése megrémiszti az édesanyját, és pánikszerűen lapozza végig a naplót, hogy rájött-e Aya a betegségre.
Ako bejut a Kantou- körzeti1 rajzversenyre, de amikor otthon büszkén mesélné az édesanyjának, az oda sem figyel rá. Ettől természetesen nagyon kiborul. Vacsoránál kijelenti, hogy „bárcsak ő is beteg lenne”, akkor talán rá is odafigyelnének néha. Válaszul egy hatalmas pofont kap az édesanyjától.
Késő éjszaka Aya Asou-kun iskolai gépén utánanéz a kisagysorvadás orvosi leírásai után, és nagyon elkeseríti, amit talál. Miközben gépezik, Asou-kun belép a terembe és számon kéri a lányon, hogy miért használja a gépét az engedélye nélkül. Amúgy azért jött be ilyen későn, hogy megnézze a halakat, nem fertőzte-e meg valamilyen vírus a többit is esetleg. Aya elképed, hogy milyen furcsa alak, az emberéletet semmire sem becsüli, a halakért viszont aggódik.
Eljön az iskolakórus napja. Reggel Mizuno-sensei felkeresi a családot, mert beszélni szeretne velük, ezért az édesanya csak később csatlakozik a többiekhez. Mizuno-sensei elmesél neki egy történetet az első betegéről, egy kisfiúról, aki Ayánal is kisebb volt, így a szülei nem akarták szembesíteni a betegséggel. Amikor nyilvánvalóvá vált a fiú számára, hogy hamarosan meghal, az orvoson kérte számon az elpazarolt időt, de akkor már semmit sem lehetett tenni. Még egyszer kéri az édesanyát, hogy hamar árulja el Ayának a betegség mibenlétét, hogy ne kelljen utólag szemrehányásokat tennie önmagának.
A fellépés csodásan sikerül. Utána elmennek a kórházba. Aya megkérdezi az orvost, hogy kisagysorvadásban szenved-e, olyanná fog-e válni, mint Yuuka apukája, és különben is, miért pont őt választotta a betegség???

******************************
1Japán 8 nagy körzete közül az egyik, 7 megyét foglal magában (Chiba, Gunma, Ibaragi, Kanagawa, Saitama, Tochigi  és Tokyo) (>> bővebben Japán közigazgatásáról)
******************************

Szegény Aya, megrázó lehetett rájönnien hogy kb. olyan állapotba fog kerülni, mint Yuuka szerencsétlen Apukája...;_; 

06-10-15

Ichi Rittoru no Namida - 2.rész

Ichi Rittoru no Namida 2.rész

Az édesanya nem tudja elfogadni a diagnózist, és megkéri Mizuno-senseit1, hogy ajánljon neki egy másik orvost ,akinél még egyszer megvizsgáltathatja a lányát. Kétségbeesetten kutakodik a szakirodalomban és az interneten a betegség gyógymódjai után, de mindenhol ugyanabba a végeredménybe ütközik: az orvostudomány mai állása szerint erre a betegségre hatásos gyógymód nem létezik még.
Eközben Aya iskolai élete egyre jobban alakul, az osztálykórushoz beszervezi az egyik nem túl lelkes lányt, Tomita-sant, hogy zongorán kísérje őket (aki amúgy külön Asou-kun kérésére vállalja csak el a feladatot), ezen kívül még elsős létére az iskolai kosárlabdacsapatba is beválasztják!
Asou, aki a biológiaklubba jár, gondjaiba veszi az iskola teknősét. Mint kiderül, a bátyja is ezt a teknőst gondozta. Visszaemlékezéseiből kiderül, hogy a bátyja egy nagyon kedves és okos ember volt, imádta az állatokat és orvos szeretett volna lenni, de sajnos meghalt egy balesetben…
Otthon Aya édesanyja fejében folyton a betegség jár, még a vacsorát is odaégeti. Mikor megkérdezik tőle, hogy mi is ez a betegség, azt füllenti, hogy egy hormonális probléma, ami tiniknél fordul elő, semmi komoly.
A kórházban Aya találkozik egy kislánnyal, aki egyedül üti el az idejét, amíg az apját kivizsgálják. Aya felajánlja, hogy játszik vele, hogy gyorsabban teljen az idő. A lány apját csak a képernyő hátterében láthatjuk, de annyit ki ehet belőle venni, hogy egy emberi roncs, az embernek akaratlanul is az az érzése támad, hogy ez vár Ayára is.
Hazafelé menet a parkban talál egy kis shibakent2, a kutyuskát követve belefut Asou-kunba. Ő is eleséget hozott a kóbor kiskutyának, és kitalálják, hogy majd mindketten vigyáznak rá.
Időközben Aya édesanyja a neten megtalálja a betegség vezető kutatóját, és rögtön el is megy találkozni vele. Sajnos az orvos sem tud jobb hírekkel szolgálni, mint Mizuno-sensei, akit amúgy legjobb tanítványaként tart számon, sajnos még külföldön sincs gyógymód. Az egyetlen, amit javasolhat az asszonynak, hogy tartsa a lelket a lányában, mert ez a legtöbb, amit tehet az érdekében. Késő éjszaka ér haza, a férje már várja. Elmondja neki, hogy mi a lányuk baja, természetesen a férj nem tér magához a fájdalomtól.
Az iskolai kosármérkőzésre az egész család kikíséri Ayát, még Ako is, a legidősebb húg,  akinek semmi kedve hozzá. Aya nagyon ügyesen játszik, meccs után Kawamoto-senpai meg is dicséri, és bevallja, hogy nagyon örül, hogy Ayát is felvették ebbe az iskolába. Este Aya megint meglátogatja a kutyust és elmondja neki, hogy mi történt a senpai-jal. Asou-kun is ott van, és mindent hall. Aya kényelmetlenül érzi magát és hazaindulna, de a kutyus elkezdi követni. Szívesen hazavinné, de fél, hogy a szülei nem engednék meg, hogy megtartsa, ezért elviszi Asout erősítésnek. Aya édesapja igen furán köszönti Asou-kunt, de azért természetesen beinvitálják és marasztalják vacsorára. A kutya maradhat, gyorsan nevet is találnak neki, Ganmónak nevezik el.
Mizuno-sensei bíztatja Ayát, hogy folytassa a naplóírást, ami kissé meglepi a lányt. A szülők eldöntik, hogy nem mondják meg Ayának hogy mi a baja, és megkérik az orvost is, hogy ő se árulja el. Aya meglátogatja Yuuka (a kórházbeli kislány) beteg apját, és sokkolja a látvány, bár ezt természetesen nem mutatja ki a kislány előtt.

***************************************
1 a japánok nemcsak a tanárokra, hanem az orvosokra is a sensei megszólítást használják
2 egy őshonos japán kutyafaj
***************************************

Szeretném megvédeni a mindenki által kritizált apuka színészét, nem is erőltetett a mimikája, csak túlságosan sok érzelem jön ki a az arcára, ha értitek, amit írni akarok, hiszen Asou-kunnak is rögtön feltűnik, hogy milyen fura... szóval nem a színész hibája, hanem a szerep velejárója ^_^"

06-10-14

Chichi no Umi, Boku no Sora - INFO




Chichi no Umi Boku no Sora

Cím: 父の海、僕の空
Cím(romaji): Chichi no Umi, Boku no Sora
Magyarul: Apa tengere és az én egem
Tipus: Tanpatsu (Egyrészes)
Műfaj: Család, Egészség
Tévécsatorna: NTV
Vetítve: 2004/08/21
Hivatalos oldal: Chichi no Umi Boku no Sora

*Történet*
Hayakawa Kyouhei (Takizawa Hideaki) otthagyta a középiskolát, hogy profi gitáros lehessen belõle, és felutazhasson Tokyoba, a lehetõségek városába. Hiába kitűnő gitáros, a stúdiók nem foglalkoznak vele... így részidős munkákból él meg és egy icipici lakásban él magányosan. Az étteremben, ahol dolgozik, összetűzésbe keveredik egy helyi amatőr együttes tagjaival és büszkeségből otthagyja a munkát, így annyi pénze sincs már, hogy a lakása számláit fizesse. Kilátástalanságában úgy dönt, hogy hazamegy pénzt kérni az édesapjától (Yamazaki Tsutomu). A szülői ház előtt épp az édesapja hívja fel és érdeklődik arról, hogy hogyan meg a dolga, mire Kyouhei az hazudja, hogy Tokyoban van a stúdióban és nagyon elfoglalt, mert az SORA(=ég) című dalon dolgozik. Éppen távozni készü,l amikor összefut az apja új élettársával. Sumiko (Takahashi Keiko) elmeséli neki, hogy az édesapja rákos és nagyon szeretné, ha a maradék kevés időben együtt lenne vele.
Kyouhei eleinte köti az ebet a karóhoz, hogy ő mennyire elfoglalt... Hogy kifizethesse a számláit, eladja a legdrágább kincsét: a gitárját... így teljesen nincstelenül már nem is tehet mást, mint hogy ideiglenesen hazaköltözik. Otthon a hangulat kissé feszült, mert az apja nem akarja belátni, hogy beteg, és folyton a zongoránál ül és egy dalt komponál, Kyouhei pedig nem bírja elviselni, hogy Sumiko anyáskodik felette. Az apa állapota folyamatosan rosszabbodik, a rák átterjed a májára és a tüdejére, de továbbra is rendületlenül írja a művét, amelynek a neve UMI(=tenger). Apja és fia között folyamatos téma a zene, de Kyouhei soha nem ismeri be, hogy mi is az igazi helyzet vele és a gitározással. Az édesapa kórházba kerül, Kyouhei számára pedig lassanként kiderül, hogy az Umi egy fantasztikus mű, amely az ő halott édesanyjának készül...

******************
Nagyon szép és megható családi történet apa és fia kapcsolatáról és az álmok fontosságáról. Kyouhei még nem zenész, mert éretlen, az édesapja először azért nem lehetett zenész, mert a szülei ellenezték, hogy zenével tanuljon tovább, később pedig azért, mert a családját el kellett tartania, de az életét felteszi arra, hogy írjon a kedvesének egy olyan dalt, amely olyan boldoggá teszi, hogy mosolyognia kelljen. A dalt elkezdi írni, amikor még csak együtt vannak, folytatja, amikor már házasok, és még akkor sem hagyja abba, amikor már az asszony meghalt.
A Chichi no Umi, Boku no Sora a "24 óra TV - Szeretet megmenti a világot" sorozat egyik része.

06-10-13

Ichi Rittoru no Namida - 1.rész

Ichi Rittoru no Namida - 1.rész

Ikeda Aya egy teljesen átlagosnak mondható középiskolás lány. Mindössze annyiban különbözik a korabeli barátaitól, hogy jóval felelősségteljesebb, mivel három kistesó nővére. Édesapja boltjában segít az egész család minden reggel.
A történet cselekménye egy különleges nap reggelén kezdődik, a koukou
1 felvételi napján. Aya újabban kissé ügyetlenebb, de ez senkinek se tűnik fel különösebben, hiszen sok másban is ütött szétszórt édesapjára. A felvételire menet futás közben is botladozik kicsit, majd a buszon elnyomja az álom.

Asou Haruto is ugyanebbe az iskolába jelentkezett, de szemmel láthatóan nincs kedve odajárni, ahova már orvos édesapja is járt. Nem megy be a felvételizőkkel együtt a megadott időben, hazaindul.
Aya arra ébred, hogy kicsúszik a kezéből a talizmán, amelyet édesapja adott neki... szerencsére annyira nem jár vele messze a busz. Annak ellenére, hogy már biztos elkésett, mégis futva nekivág az útnak. Megint megbotlik, és ezúttal csúnyán lehorzsolja a térdét. Sántikálva folytatja az utat az iskola fel,é amikor összefut a hazafelé tartó Harutóval. A fiú megsajnálja a lányt és beviszi a bicaján az iskolába. Szerencséjükre az iskola nagyon elnéző mindkettőjükkel szemben, és az orvosi szobában lehetőséget nyújt a felvételi vizsga megírására. Természetesen Aya is, legjobb barátnője is, és Haruto is bejutnak. Első nap a HR
2-en a tanár Ayát és Harutót jelöli ki osztályvezetőnek, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy ők ketten vannak az ábécé elején. Az osztály közös feladatai Ayán kívül gyakorlatilag mindenkit, beleértve Harutót is, teljesen hidegen hagyja.
Természetesen a sikeres felvételt a családdal is meg kell ünnepelni, a jeles alkalomra az édesapja egy szép karórát készített Aya számára. A vacsoránál Ayának nehézséget okoz a pálcika használata, amire már édesanyja is felfigyel; hogy aggodalmait szétfoszlassa, megbeszéli lányával, hogy hadd kísérje el orvoshoz.

Másnap reggel Aya nagyon csúnyán elesik, lehorzsolja az egész állát, mentők viszik be a kórházba. A sérülés nem olyan veszélyes, mint amilyennek első látásra tűnt, de az anyja, aki szintén egészségügyben dolgozik, nem érti, hogy a lányánál hogyhogy nem működött az a reakció, ami minden kisgyereknél már kialakul, vagyis, hogy ha valaki előreesik, akkor kinyújtsa a kezét. Ezért beviszi Ayát egy neorológushoz. Dr. Mizuno alaposan kivizsgálja Aya mozgáskoordinációját és reflexeit, az eredmények aggasztóak. Az orvos megkéri Ayát, hogy írjon le egy naplóba minden gyanús szimptómát.
Visszatérve az iskolába, az első óra rögtön a tanár hiánya miatt jisshuu
3 , így alkalom nyílik rá, hogy az eddig halasztgatott feladat, vagyis az iskolai kórusversenyre az osztály dalának kiválasztása végre megtörténjen. Az osztálytársak felől továbbra sincs semmi együttműködési szándék, egyedül Haruto próbál valamit tenni, de hamar feladja. Aya feláll és meggyőzi a többieket az ügy fontosságáról. Mindenkiben tiszteletet ébreszt kötelességtudata és eltökéltsége.

Aya édesanyját felhívja Dr.Mizuno: megkéri a szülőket, hogy minél hamarabb fáradjanak be hozzá. Mivel Shioka a férjét nem tartja felkészültnek lelkileg egy ilyen beszélgetésre, inkább egyedül megy be. Az orvos közli vele, hogy Ayánál kisagy sorvadás diagnosztizált: erre a betegségre egyelőre az orvostudomány gyógymódot nem ismer, Ayának mozgás- és beszédproblémái lesznek és a kísérő tünetek idővel egyre súlyosodnak majd...

********************************************************
1 Japánban 6 év általános iskola (shogakkou) után 3 év chuugakkou és utána 3 év koukou jön (>>bővebben a japán oktatásról)
2 homeroom, olyan mint nálunk az osztályfőnöki, csak Japánban mindennap van, és nem egész órás (5~10 perc)
3 ha a tanár nem jön be, akkor sincs lyukasóra, hanem mindenki csendben tanul a helyén a következő órára
********************************************************

Eddig különösebben nem fogott meg, de azért egyelőre közepesen érdekesnek tartom. Azt hiszem, hogy túl sok ilyen halálos beteges sorozatot láttam mostanában, -.-” már nem annyira köt le a téma, de még lehet kedvenc karakterem, és akkor még nagyon tetszhet. Egy rész után a szülők a legszimpatikusabbak. ^_^
Régebbiek | Végére »